Mocskos trükkel akadályozták meg a csanádpalotai testület feloszlását

Az önkormányzati ügyekben kevésbé jártas emberek számára úgy tűnhet, a képviselők hibáztak, és Debreczeni István is ezt próbálja elhitetni, ám a valóság az, hogy egy rendkívül mocskos trükkel húzta az időt, amelyben partnere volt a jegyző, és a külsős alpolgármester is.

Levendulatúrán jártak a földeáki könyvtár nagyijai
A koronavírus veszélye miatt szabadtéri rendezvényeket szervez a földeáki könyvtár, mely nagyikból álló közössége tagjai a múlt csütörtökön levendulatúrán vettek részt. Holnap pedig elhunyt tagjaik sírjait keresik majd fel. Fotó: Mészáros Erik Bár a könyvtár már nyitva van és várja az olvasóit, de jelentősen változtatott közösségei csütörtöki összejövetelein. Ők továbbra is csütörtökönként délelőtt 10 órakor találkoznak, de nem a könyvtárban ülnek össze beszélgetni, kávézni, hanem a könyvtár dolgozói összeállítottak számukra…
Pisztollyal fenyegette és megütötte a családgondozót
A családlátogatásra érkezett családgondozót a felháborodott 78 éves férfia legálisan tartott flóbert pisztolyával fenyegette, majd öklével gyomorszájon vágta. Az egy felmosónyéllel vágott vissza. A nyugdíjast fegyveresen elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolják. A Bajai Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2019. december 16-án egy Baja környéki községben lőfegyverrel fenyegetett és felmosó nyéllel megütött egy családgondozót. A vádirat szerint a…
Börtönben marad a barátja gyermekét szexuálisan zaklató férfi
Éveken át szexuálisan zaklatta gyerekkori barátja gyermekkorú fiát az a férfi, aki szeretett volna szabadulni az előzetes letartóztatásából. A Szolnoki Törvényszék elutasította a vádlottnak és védőjének letartóztatás megszüntetése iránti indítványát annak a cibakházi férfinak az ügyében, akit az ügyészség folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádol. A vádirati tényállás szerint a terhelt a gyermekkori barátjánál lakott és éveken keresztül szexuálisan zaklatta annak gyermekkorú fiát. A vádlott és védője fellebbezése alapján eljáró…
Három-három milliót nyert orvosi eszközökre Csanádalberti és Magyarcsanád
A Magyar Falu Programban Csanádalberti egészen pontosan 2 millió 481 ezer 901, míg Magyarcsanád 2 millió 999 ezer 691 forintot nyert orvosi eszközök beszerzésére. A kép illusztráció. Ismét sikeres volt a Magyar Falu Program orvosi eszközök beszerzését célzó pályázatával a csanádalberti és a magyarcsanádi önkormányzat is. Az előbbi összesen 2 millió 481 ezer 901, míg Magyarcsanád 2 millió 999 ezer 691 forintot nyert orvosi eszközök beszerzésére. Hogy milyen eszközöket vesznek…