Hírek Térség Top

Belülről is befejezik a nagylaki községháza felújítását

A helyi képviselő testület elfogadta az ezzel kapcsolatos legolcsóbb, 799 ezer forintos árajánlatot, melyben benne van a munka- és az anyagköltség is.

Még tavaly május 2-án kezdődött meg a bontással a nagylaki községháza energetikai felújítása, mely igazi Luca-székeként haladt. A kivitelezési szerződés szerint a munkálatoknak már tavaly július 31-ig be kellett volna fejezni. Az októberi átadás-átvételkor a műszaki ellenőr számos hibát listázott, például az elektromos kapcsolótáblát a kivitelező, a Démász partner szerint, össze-vissza kötötte be, de akkor még hátramaradt a csempézés, sőt a kapcsolószekrény és a vezetéképítés miatt megbontották egy kicsit a falon a szigetelőanyagot, ezt kellett kijavítani. De a mozgáskorlátozott feljárón nem fért fel a helyhatósági választáskor az egyik kerekesszékes szavazó, bűz terjengett a mosdóban vagy kültéri kapcsolókat szereltek fel a beltéren. A műszaki átadás átvétel ugyan tavaly október másodikán megtörtént, ám kivitelezőnek október 31-ig kellett a műszaki ellenőr által megállapított hibákat kijavítani. Azaz bár hivatalosan befejeződtek a munkálatok, ám még mindig maradt javítani való.

A felújítással kapcsolatos helyzet úgy alakult, hogy télen igencsak hideg volt az épületben, ugyanis a kiépített elektromos fűtés (melyet a tervek szerint a tetőre szerelt napelemtáblák táplálnak árammal) állandóan leverte a biztosítékos, majd amikor már nem, akkor meg nem tudták elfogadhatóra emelni a községháza belső hőmérsékletét, annak ellenére sem, hogy a hőszigetelés már ott volt a falakon, kicserélték a nyílászárókat.

A munkálatok során a községháza nagyterme befejezetlen maradt, hiszen hiányzik a falak javítása, újrafestése. A képviselő-testület hétfői ülésén azonban határozott arról, hogy befejezik a benti munkálatokat, s a három a belső festésre érkezett ajánlat közül a legkedvezőbbet fogadta el, mely anyaggal együtt 799 ezer forintról szólt. A képviselők azt még nem döntötték el, hogy milyen színűek legyenek a falak, igaz szó esett a mostanában divatos szürkéről. Az azonban biztos, hogy kiszedetik a helyéből, a nem használatos főbejáratot (és az utcai ablakokat, vele együtt a beáramló fénnyel) kitakaró belső paravánt.

***

A községháza energetikai felújítása 37 millió forintba került, ebből 6,5-7 millió forint önerőt a helyi önkormányzat biztosított, miután az épületben egy önkormányzati lakás is található, arra pedig nem lehetett felhasználni a támogatást. Az épület felújítása egyébként egy nyertes az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére kiírt TOP-os pályázatnak köszönhető.

A munkálatok során az épület összes nyílászáróját kicserélték, az épület teljes egészében külső hőszigetelést kapott Szerencsére a tetőszerkezethez nem kellett hozzányúlni, a statikai vizsgálat arra jutott, hogy az minden további nélkül elbírja a napelemtáblák súlyát. A mozgáskorlátozottak az épületbe való jutását segítő, meglehetősen hosszú rámpát is némileg átalakították: az másfajta lejtést kapott, a korábbi meredekségét csökkentették. És a vizesblokkot is alkalmassá tették, hogy azt a mozgáskorlátozottak is könnyedén tudják.

A községháza modernizációját a közbeszerzési eljárás győzteseként a Skorpió Kft. szakemberei végezték, miután ez a cég adta a legkedvezőbb ajánlatot. A felújításnak az eredeti tervek szerint tavaly július közepére kellett volna befejeződnie, a munkálatok befejezésének hivatalos határideje pedig július 31-e volt. A felújítás idejére az önkormányzat nem költözött ki a községházáról, csak a tavalyi nyílászáró bontás idején tartottak zárva.