Hírek Térség

Ismét elmarasztalta a bíróság Márki-Zay Pétert

A vásárhelyi polgármestert ezúttal egy büntetőügyben, rágalmazás miatt ítélték el csütörtökön Csongrádon – írja a Promenád.

Első fokon egy év próbára bocsátotta rágalmazás miatt Márki-Zay Pétert a Csongrádi Járásbíróság. A büntetőpert Miklós Anikó helyi iskolaigazgató indította a vásárhelyi polgármester ellen a korábban tett kijelentései miatt.

Márki-Zay igyekezett nyomást gyakorolni a bíróságra, ugyanis a városházi propagandamédiájával, illetve támogatóival érkezett meg a tárgyalásra. A Facebook-oldalán pedig többször is élő videót indított az ügyben, azonban úgy tűnik, sokra nem ment vele: a bíró kimondta, hogy bűnös.

 

 

A bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében a politikust arra kötelezi, hogy fizessen meg Miklós Anikónak 79850 forint bűnügyi költséget. A polgármester egyébként bejelentette: fellebbez a döntés ellen.

Mint arról korábban beszámoltunk:soha nem volt még Vásárhelynek olyan vezetője, akit ennyiszer elmarasztaltak volna jogsértések miatt. Márki-Zaynak ugyanis immár lassan fél tucat bírósági papírja van arról, hogy nem kenyere az igazmondás. Az öt, jogerősen elveszített személyiségi jogi, polgári perében a független magyar igazságszolgáltatás mintegy 4 millió forint sérelemdíjat szabott ki rá, és több százezer forint perköltséget is le kell perkálnia.

Úgy tudjuk, a politikus ellen még további közel tíz személyiség jogi, polgári, illetve rágalmazási büntetőper van folyamatban, miután számos vásárhelyi és Vásárhely környéki közéleti szereplő, valamint magánszemély perelte be, jelentette fel azért, mert nagy nyilvánosság előtt valótlanságokat állított róluk, többeket megrágalmazott, megsértette jó hírnevüket.