Kütyük nélküli szünidőt mindenkinek!

A munkahelyemen minden iskolai év végén azzal bocsátjuk el a diákokat, hogy töltsenek minél több időt a szabadban, kiránduljanak, sportoljanak, gyűjtsenek élményeket júliusban és augusztusban, ha van lehetőségük akkor vegyenek részt táborokban, tegyenek felfedezéseket és szerezzenek új ismereteket. Ne felejtsenek el otthon segíteni és persze lehet gyakorolni is a szünetben, ami esetleg nehezen ment vagy fejlesztésre szorul.  És ami a legfontosabb és egyben a legnehezebb is: próbáljanak a virtuális póráztól amennyire lehet szabadulni, vagy legalábbis azt kontroll alatt tartani. Ez nem könnyű, mert igen nagy a csábítás, hogy a tenyerünkben tartsuk a világot úgy, hogy például fel se kelljen kelni hozzá, vagy ki se kelljen lépni a lakásból. Pedig a lényeg pont ez lenne.

Különösen egy olyan tanév után, amelynek a vége nagyon is digitális volt és hiányoztak a személyes kapcsolatok, a közösségi terek és programok. Talán soha nem vártunk még ennyire strandolást, utazást, egy jó kerékpár- vagy gyalogtúrát, mint most. És talán még soha nem voltunk ennyire tudatosak a szünidő megtervezésében sem, mint az idén. Mert a szülőknél elfogytak a szabadságok, a nagyszülők lehet, nem mernek vállalni unokát a nyárra, esetleg biztonságosabbnak tűnik belföldön maradni, netán az anyagi kereteket szükséges praktikusabban felhasználni. A sokféle meglévő szempont mellé az idén újak is jöttek, viszont mindenki jogosan érzi azt, hogy jólesne egy kis pihenés, feltöltődés és aggódás nélküli vakációzás. Meglehet, hogy most ebbe hosszabb vagy határon túli kikapcsolódás nem fér bele, de kreativitással és újratervezéssel senkinek nem kell lemondania a nyárról. Ami elég nehézkesen indult most, de szerencsére még van ideje, hogy behozza a lemaradását és tényleg forró és vidám napokkal ajándékozzon meg bennünket.

Ami nagyon szükséges, mert a napfény képes arra, hogy kicsalogasson bennünket a négy fal közül, színt adjon és mi is másként lássuk a világot. Hogy kedvünk legyen kertészkedni, barkácsolni, játszani az udvaron, a fa alatt könyvet olvasni, grillezni a barátokkal, fagyizni a padon, kiülni a teraszra kávézni, hajnalban futni, naplementét nézni, hintázni és tollasozni, csak nézelődni a folyóparton, dinnyét és főtt kukoricát enni…és még mennyi mindent megvalósítani, amiről egész évben és különösen a karantén alatt csak álmodoztunk.

Váltsunk ezeket valóra és a kütyüket hagyjuk pihenni, amennyire csak lehet. (A blogot azért vasárnaponként kár kihagyni.)

Valódi élményekben gazdag, szép és egészséges nyarat kívánok mindenkinek!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest