Furcsa hangvételű levélben mentek neki a képviselőknek „különböző életkorú és társadalmi helyzetű, hétköznapi csanádpalotai olvasók” a Makói Csípősön, többek között azzal vádolva őket, hogy nem dolgoztak a településért. A valószínűleg maroknyi megmaradt Debreczeni hívő még mindig nem érti, miért nyújtottak be indítványt a testület feloszlására, igaz ők sosem fogják. Mindenki másnak meg mutatjuk.

Mint korábban beszámoltunk róla, a csanádpalotai képviselő testület 5 tagja közös indítványt nyújtott be azért, hogy kimondják a feloszlást. Mindez természetesen nem előzmények nélküli lépés, hiszen az utóbbi 8 hónapban a település neve lényegében csak valami botrány kitörésekor került említésre a térségi és országos sajtóban.

Nem sokkal az indítvány beadása után mégis megjelent egy meglehetősen egyoldalú hangvételű „olvasói levél” a Makói Csípősön, ami egyébként érdekes módon elég sok belső információt is tartalmaz (ennyit a valószínűsíthető szerzőkről).

Ebben lényegében azt írják le a „különböző életkorú és társadalmi helyzetű, hétköznapi csanádpalotai olvasók” – akik magukra abszurd módon  „a fejlődést támogató csanádpalotaiakként” hivatkoznak-, hogy voltaképpen a képviselő testületben (és az egész településen) mindenki hülye, csak a dicső polgármester a helikopter (és néhány híve természetesen).

Többek között azzal vádolják a képviselőket, hogy nem dolgoznak, ráadásul többen még hálátlanok is, hiszen egyiknek még a feleségét is felvette Debreczeni István az önkormányzathoz („úgy tudjuk elég jó fizetésért”, ahogyan fogalmaznak), egy másiknak meg „az önkormányzat sok pénzt hagy édesanyja vállalkozásánál”. Egy harmadik képviselő sem járt jobban, őt gyakorlatilag lehülyézték, mint „hóbortos művészember”-t. Hiába szedték ki a levélből a neveket, annak, aki kicsit is ismerős a település ügyeiben (így nekünk is), egyértelműen beazonosíthatóak.

Mindeközben Debreczeni István, aki a választási kampányban még tejjel-mézzel folyó kánaánt ígért, majd az egyik első döntések között mondvacsinált okokkal magyarázva rögtön új adókat vezetett be, „mindenféleképpen igaz ember”, aki „kiáll az emberek érdekeiért, és segít”.

 

 

Bár emellett olykor művészeti stílussá fejleszti a suttyó parkolást, és Mekk Elekként szakérti az adóügyintézést, de „a közérdeket előrébb tartja a magánérdeknél és kisstílű mutyiknál”, még akkor is, amikor lebukik azzal, hogy a saját tanyáján dolgoztatnak közfoglalkoztatottakat. Amiből végül vígjátékszerű magyarázkodás lesz, mind a mai napig bizonyítékok nélkül, hiszen még a törvény által előírt közérdekű adatigénylésre sem válaszol.

Az önkormányzat működésének átláthatóságát viszont azzal is „erősíti”, hogy olykor nem túl fegyelmezetten töltik fel a település honlapjára a jegyzőkönyveket, igaz előfordul, hogy maga a honlap sem elérhető.

A polgármester a helyi vállalkozókat is nagy erőkkel támogatja, bár, ha valamelyik nem tetszik neki, akkor néha elgáncsol jótékony kezdeményezést, vagy éppen „elfelejti” kifizetni őket. Ha pedig ez sem elég, akkor megfelel az életveszélyes fenyegetés is.

Jónéhány korábbi alkalmazottól gyorsan megszabadult, ennek mondjuk nem egy esetben később többmilliós munkaügyi per lett a vége, de olyan apróságok már kevésbé foglalkoztatják, mint az önkormányzat hivatali autójának kulcsa, vagy a balesetének kára és felelőse.

A település utóbbi éveinek egyik legfontosabb beruházásával, a csapadékvíz elvezető rendszerrel is felelősen bánik, még azok után is, hogy csipet-csapatával lehet, hogy több kárt okoztak benne, mint amennyi hasznot hajtottak.

Sajnos az is kiderült, hogy hiába az új adók bevezetése, a pályázati eredményesség mégsem lett jobb, de országos hírnevet legalább sikerült szerezni Csanádpalotának, még ha botrányosra sikeredett is.

Mindezeket a hajmeresztő húzásokat, amelyek nem ritkán sok-sok millió forinttal rövidítik majd meg valószínűleg az önkormányzatot, könnyen lehet, hogy világrekorder módon, mindössze 8 hónap alatt sikerült kivitelezni, és a botrányoknak ez még csak az a része, amiről biztosan tudunk.

Valóban, teljes mértékben „érthetetlen, hogy miért kérik a feloszlatást” a képviselők, hiszen Csanádpalotán annyira rendben van minden, hogy már a „fejlődést támogató csanádpalotaiak” is kénytelenek felszólalni…

 

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest