Makó Ország-világ Sport

Eredményesen indult a makóiaknak a nyári sakkszezon

Udvardi Zalán, a Duocor-Makói SVSE ifjúsági NB I-es játékosa a június közepén, Balatonlellén rendezett kilencfordulós Benkő Pál nemzetközi egyéni sakkversenyen a 8. nyolcadik helyen végzett.

A járványügyi időszakban leállásra kényszerült a nemzetközi egyéni versenyzés és a nemzeti csapatbajnokság is a sakkozóknál. Viszont a sportág nagy előnye, hogy a virtuális térben, a képernyő előtt is megoldható volt a gyakorlás a karantén ideje alatt. – Elsősorban arra törekedtünk, hogy szinten tartsuk és a lehetőségekhez képest bővítsük is a tudásunkat, amit a jövőben, mind a bajnokságban, mind az egyéni versenyzésben kamatoztathatunk majd – tájékoztatott nemrégiben Horváth Zsolt. A törekvés sikerét mutatja, hogy kiválóan indult a nyári szezon a Duocor-Makói SVSE sakkozói számára.

Udvardi Zalán NB I-es játékos június 12-20. között Balatonlellén mérettette meg magát. A kilencfordulós Benkő Pál nemzetközi egyéni sakkverseny 64 indulója közül a 8. helyet szerezte meg úgy, hogy a mezőnyben 15-en rendelkeztek sakkmesteri címmel.  – Zalán, mint mesterjelölt játékosunk kezdésként az első néhány fordulóban lassabb rajtot vett, majd a verseny közepén sikerült váltania és zsinórban 4 mérkőzést nyert meg. Ez a győzelmi sorozat azt eredményezte, hogy az utolsó 9. fordulóban az 1. helyezettel mérkőzött meg, ahol csak egy hajszállal maradt alul – értékelt a makói egyesület ügyvezető elnöke.

Horváth Zsolt a remek eredmény mellett arról is tájékoztatott, hogy a közeljövőben ismét lesz lehetősége a sakkozóknak a személyes felkészülésre és gyakorlásra, jelenleg is folyik az egyeztetés a foglalkozások szervezéséről.