Visszapillantó digitális tanrenden túl, nyári szüneten innen.

Eddigi életünk legkülönlegesebb iskolai esztendeje fejeződik be; az utolsó negyedév online munkahetei egyaránt tartogattak a családok és a pedagógusok számára is komoly kihívásokat. Március közepén új időszámítás kezdődött az iskolák életében, telve nyitott kérdésekkel, megoldásra váró feladatokkal, bizonytalanságokkal, és ami a leginkább furcsa volt – elszeparált körülményekkel. Emlékszem, a bejelentéseket megelőző héten, mikor felvetette valaki a változások lehetőségét, elképzelhetetlennek és távolinak tűnt ez a megoldás. Az események felgyorsulása azonban nem engedett időt a kétségbeesésre vagy a magunkba roskadásra, a bennünk lévő félszt elnyomta a tennivalók sokasága és a gyors reagálás teendői.

A helyzet összefogást teremtett és kreativitásra sarkallt. Jó volt érezni, hogy a virtuális világban jártasabbak ösztönzik és segítik a többieket, hogy együtt gondolkodik mindenki az idővel való versenyfutásban. Szóval, a tanári közösség a szokott formáját hozta, viszont a folyosók, a tantermek, az udvar üressége nagyon szokatlan volt. Bár a diákok kezdetben talán élvezték az iskola nélküli napokat, gyorsan világossá vált, hogy nem vakációról van szó, sőt a megszokott hétköznapoknál még szorosabb szabályokkal és keretekkel zajlik majd az élet: az otthon falai közt, a saját eszközökkel, a szülők felügyelete és segítsége mellett zajló oktatással. Az átállás nagyon gyors volt, szinte mélyvíz-kategória minden szereplő számára. Hiszen a technika megléte még nem jelentett jártasságot, a digitális világ új készségeket, napirendet és másfajta hozzáállást igényelt, amire nem volt mindenki felkészülve. Ami már az elején világossá vált, hogy a rugalmasságnak és a kreativitásnak óriási jelentősége lesz, ugyanúgy, mint a higgadtságnak és a türelemnek. Sok feszültség, idegeskedés és türelmetlenség jellemezte ezeket a napokat, de rengeteg segítőkészség és megértés is. A többség próbálta kihozni a helyzetből, amit lehet. A távolság különös módon hozott össze pedagógust és diákot, a gyerekeket egymással, az iskolát a családokkal. Együttműködés nélkül nem ment volna. És nem csak a szülők tanultak sokat, de a tanárok, tanítók is.

Egy közös, a nehézségek mellett azért örömöket is tartogató időszak után minden szereplőnek jár az elismerés és a szép bizonyítvány. Mert mindenki készült, vizsgázott, szerepelt eredményesen vagy kevésbé jól, de nem adta fel. Sokkal többet kaptunk ettől a három hónaptól, mint gondolnánk; nem csak a lexikális és technikai tudásunk gazdagodott, de egymást, a másik körülményeit, munkáját, a hivatásának szépségeit és kihívásait is jobban érezzük már. Megtapasztaltuk a törékenységünket, de az erőt is, amivel képesek leszünk majd továbblépni.  

Gondtalanabb napokat remélve, csak szeptemberben.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest