Hírek Térség Top

Betelepülők növelik Csanádalberti lélekszámát

A községet a letelepülési támogatás, az alacsony ingatlanárak, a helyi szociális szolgáltatások széles skálája és a nyugalmas falusi környezet tette vonzóvá a fiatal, gyermekes családok számára. Képünkön a falu alapításának 175. évfordulóját ünneplők.

Miközben nem csak a makói járás kistelepülései, de Makó lélekszáma is folyamatosan csökken, ahogy hazánké is, Csanádalbertin ellenkező folyamat indult el. A kisközség élők száma két esztendő alatt mintegy harminccal gyarapodott, de nem a természetes szaporodás, hanem a betelepülők miatt. Három év alatt körülbelül 460-ról körülbelül 490-re emelkedett a község lakói száma.

– Két-három évvel ezelőtt döntött úgy a helyi képviselő-testület, hogy letelepedési támogatást ad a faluba költözőknek, az itt házat vásárlóknak. 2018-től eddig összesen 11 család élt ezzel a lehetőséggel. Van köztük olyan, ahol csak ketten voltak, de akadt olyan is, ahol hatan-heten. A faluban a születések és halálozások aránya megegyezik – tudtuk meg Csjernyik Zoltántól.

Csanádalberti polgármestere azt is hozzátette, hogy a községben kétmillió forintért már kaphatók jó állapotban lévő beköltözhető házak, de emellett vonzerőt jelenthet az is, hogy különféle, a gyermekes családokat is érintő támogatásokat is biztosít a község, így az újszülöttek 50 ezer forintot kapnak, minden gyerek után jár a fejenként 10-10 ezer forintos beiskolázási támogatás, már óvodás kortól egészen az egyetem elvégzéséig. Ez évente átlagosan száz gyereket érint.

– A letelepedési támogatás gyermeklétszámtól függ, ha egy fiatal házaspár jön, akkor 100 ezer forintot kap, ha már van egy gyerekük, akkor 150 ezret, ha kettő, akkor ez az összeg 250 ezer forint, ha 3 vagy annál több van, akkor ez 300 ezer forint. 2018-ban hat család települt le nálunk, tavaly kettő, míg az idén eddig három. A betelepülők a környékbeli településekről érkeznek, s többségüknek van valamilyen kötődésük is Csanádalbertihez, de jöttek már Romániából is – árulta el a polgármester, aki információi szerint az idén legalább még három-négy család tervezi, hogy a faluban telepszik le.

A községvezető szerint nagy vonzerőt jelent az, hogy az utóbbi időkben jelentős infrastrukturális fejlesztések zajlottak a faluban, ahol most épül a minibölcsőde, működik óvoda és iskola, működik a sportcsarnok, megújult a könyvtár, az orvosi rendelő, kiépült a helyi termelői piac is.

– Valamennyi intézményünk a XXI. századnak megfelelő felszereltségű és az ott dolgozók szakmai színvonala is ennek megfelelő, jó hírnevük van az intézményeinknek. Jól működnek a helyi szociális szolgáltatások, beleértve az időseket érintő házi gondozást, étkeztetést, szociális ellátást, így itt a családok gyermekeiket, de akár szüleiket is jó helyen tudják – sorolta Csanádalberti vonzerejét Csjernyik Zoltán polgármester, aki a község nyugalmát is idesorolta.