Hírek Kiemelt hírek Makó

Farkas Éva Erzsébet: Trianon mérhetetlen vesztesége soha nem törölhető ki

Bár Makót nem érte közvetlen területveszteség, mégsem volt olyan család, akit ne érintett volna. – fogalmazott a békediktátum századik évfordulójának megemlékezésén a polgármester.

Június 4.-e a magyarság számára fájdalmas emlékezés a gyászos, mérhetetlen veszteségeket megpecsételő békediktátumra, mely 63 vármegyénkből 53-at megcsonkított, emberi sorsokat szakított és tépett szét, virágzó gazdasági, társadalmi, kulturális, kereskedelmi növekedést sorvasztott, tiport el, mondta el Farkas Éva Erzsébet a városi megemlékezésen.

A polgármester hozzátette: a gyász mellett azonban 2010 óta június 4.-e az újonnan alakult Orbán-kormánynak köszönhetően a Nemzeti Összetartozás Napjaként egységes magyar identitásunk megélése, határon túli magyar testvéreink melletti elköteleződésünk kifejezése is egyben.

– Trianon mérhetetlen vesztesége soha nem törölhető ki nemzetünk és így Makó tudatából sem. Bár városunkat a diktátum miatt nem érte közvetlen területveszteség, mégsem volt olyan család, akit ne érintett volna rokoni, baráti, kereskedelmi kapcsolatok, piacveszteségek miatt. – fogalmazott Farkas Éva Erzsébet.

A századik évforduló a Csongrád-Csanád megye névhasználat hatályba lépésével azonban eszmei kárpótlása is több mint ezeréves múltunknak, lokálpatriotizmusunknak. – hangsúlyozta.

 

navigate_before
navigate_next

Farkas Éva Erzsébet felidézte a Csongrád Megyei Közgyűlés 2017. június 30-án határozatban fogadta el Lázár János országgyűlési képviselőnk javaslatát, megyénk Csongrád-Csanád megye névhasználatának felvételére. Október 3-án pedig a Magyar Országgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el a mai napon történő hatályba lépéssel.

– Aki ezen határozat történelmi jelentőségét kérdőjelezi meg, az úgy hiszem, keresztény magyar identitásunkat kérdőjelezi meg. Nem valami helyett, hanem valami mellett meghozott döntés ajándéka ez, amely mint városunk egykori megyeszékhelyének méltóságát, történelemben betöltött szerepét ismeri el. – mondta el a szimbolikus döntésről Farkas Éva Erzsébet.

 

navigate_before
navigate_next

 

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat elnöke beszédében hangsúlyozta, legyünk büszkék arra, hogy száz év után is kitart a magyar a magyar mellett, és arra is, hogy jelenleg olyan kormányunk van, amely törődik a határon túliakkal. Gémes László a megemlékezésen adta át Makó Város polgármesterének, és Mágori András megyei önkormányzati képviselőnek is azt az emlékérmet, amelyet a békediktátum századik évfordulójára készíttetettek.

A trianoni békediktátum századik évfordulóján Makón kétnapos megemlékezést tartottak, ma elsőként felvonták a Csongrád-Csanád megye zászlót a Városháza előtti téren, majd a Petőfi parkban felavatták a kopjafát, amelyet egy a Nagy-Magyarországot ábrázoló virágkoszorú vesz körül, fellépett a Makói Magán Zeneiskola Fúvószenekara, és a Forgatós Táncegyüttes is.

 

navigate_before
navigate_next