Kiemelt hírek Makó

Makói Fidesz: Márki-Zay, hátraarc!

Makó békésen, balhék nélkül fejlődik, akadozás helyett megvalósítja a beruházásait, nincs szüksége sem a vásárhelyi polgármester, sem a háttérembereinek kotnyeleskedésére, üzente Márki-Zay Péternek Czirbus Gábor és Mágori András.

Mint korábban beszámoltunk róla, Tatár Zoltán lett a makói polgárőrök elnöke, aki történetesen Hódmezővásárhely aljegyzője is. Ennek hátterében a makói Fidesz egyértelműen Márki-Zay Pétert sejti, ám mint Czirbus Gábor elnök elmondta, a városnak semmi szüksége arra, hogy Hódmezővásárhely polgármestere polgárőr álruhában ideküldje egy emberét, hogy itteni helytartója legyen.

– A makóiak a választásokon világos választ adtak az általa támogatott emberekre és jelöltekre, elég ha csak arra gondolunk, hogy a 2018-as országgyűlési és 2019-es önkormányzati választásokon is csúfos vereséget szenvedtek az elvbarátai és támogatottjai. – hangsúlyozta a kormánypárt helyi szervezetének elnöke.

Hozzátette: lehet, hogy nem a legjobb napjait éli a makói ellenzék, de még így is sokkal jobb teljesítményt nyújtanak, mint Márki-Zay Péter.

A Fidesz helyi elnöke szerint egyébként, ha Márki-Zay Péter tanulni szeretne, magánemberként nyugodtan megnézheti azokat a beruházásokat, amelyeket a városvezetés itt sikeresen véghez vitt az elmúlt években a kormány és Lázár János országgyűlési képviselő támogatásával, mert eddig többnyire csak akkor járt erre, ha a bíróságon volt jelenése, ahol rendszerint elbukta az ellene indított pereket.

Mágori András elmondta, nem is érti, hogyan gondolkodhat valaki országos politikai karrierben, amikor a saját városában sem tud rendet tartani, Hódmezővásárhelyről ugyanis mostanában csak akadozó beruházások és csődközeli helyzet kapcsán hallani híreket. De meglehet nézni Balmazújvárost is, tette hozzá, amelynek polgármesterével sokat fotózkodott Márki-Zay Péter. Neki azzal sikerült a hírekbe kerülni, hogy a felelőtlensége miatt 500 millió forint támogatástól esik el a városa, majd a bezáratta a fürdőt és a négycsillagos szállodát is.

Mindezek alapján a helyi Fidesz frakcióvezetője szerint kijelenthető, hogy a makóiak nem kérnek Márki-Zay Péterből, és erre nyomatékosan felhívja Hódmezővásárhely polgármesterének figyelmét is.