Hírek Makó Térség

Gémes László: június 4-től visszatérhetünk a történelmi hagyományainkhoz

Június 4-től, Trianon századik évfordulójától Csongrád-Csanádra változik megyénk neve, az erről szóló indítványt Lázár János nyújtotta be 2017-ben az országgyűlés elé, amely ellenszavazat nélkül elfogadta azt. A Csongrád Megyei Önkormányzat elnökével erről a szimbolikus döntésről beszélgettünk.

 

– A megye nevének megváltoztatása mögé teljes mellszélességgel állt a megyei önkormányzat is, hogyan emlékszik azokra az egyeztetésekre, amelyek során erről döntöttek?

– Az előző ciklusban a megyei önkormányzatban képviselőként végigkövettem azokat az egyeztetéseket, amikor véleményeztük a javaslatot, és egyhangú döntéssel hoztuk meg a támogatásról szóló határozatot. Mindannyiunk számára nagyon fontos az, hogy a történelmi hagyományokat ápoljuk, visszatérjünk hozzá, a fiatal nemzedéknek elmeséljük, megmutassuk, megtanítsuk azt, hogy milyen volt régen Magyarország.

– Az Országgyűlés később ellenszavazat nélkül döntött Lázár János indítványának támogatásáról, mi volt ön szerint ennek az üzenetértéke?

– Egyrészről ez a döntés mindenképpen azt mutatja, hogy a kormány figyelembe veszi az itt élők kérését. Ami pedig az egyhangú támogatást jelenti, bízom abban, hogy ez érzelmi kérdés is volt a képviselők részéről. Vannak olyan megyék, amelyeknek megjelenik a nevében a vármegyerendszer, de Csongrád megye eddig nem ilyen volt. Június 4-től mi is visszatérhetünk a történelmi hagyományainkhoz.

 

 

– A megyei önkormányzat egy emlékérmet is kiad, mit lehet erről tudni? Hány darab készül most belőle?

– Mindenképpen szerettünk volna valami maradandóval is megemlékezni a névváltoztatásról, ezért döntöttünk az emlékérem kiadása mellett. Ez egy 6 centis érem lesz, amelynek az első oldalán lesz Csongrád és Csanád megye felirat alatta pedig a közös címer, a hátlapján pedig a megyének a jelenlegi határvonala lesz ábrázolva, valamint rajta lesz a két vármegye pajzsa. Illetve térképi elhelyezésben Csongrád, Szentes, Szegvár, Hódmezővásárhely, Makó, Szeged és Csanád. Száz darab ilyen emlékérme készül, minden településre fogunk egyet juttatni belőle, és közjogi méltóságok is fognak kapni belőle. Emellett egy térkép is készül az évforduló és a megye névváltása emlékére.