MakóInfó: a Trianoni békediktátum emlékére 100 másodpercig szólnak majd a harangok Makón
A századik évfordulóra és a megye névváltozására a járványügyi helyzet miatt elsősorban csendes megemlékezésekkel készül a város, mondta el Farkas Éva Erzsébet az online tájékoztatóján. A képviselőtestülettel egyeztetve az a döntés született, hogy a makói piacon ezentúl megfordítják a korosztályokra vonatkozó vásárlási idősávokat, így a 65 év felettiek 6-9 óra között, a 65 év alattiak pedig 9-12 óra között látogathatják, mondta el a polgármester. Május 28-tól nézők részvételével is lehet…
Pénzt kapnak a gyereknapra a kövegyi gyerekek
Fejenként öt-ötezer forintot kapnak a községtől az idei elmaradt gyermeknap helyett a kövegyi gyerekek, a pénzt holnaptól egészen június 5-ig felvehetik a szülők az önkormányzat házipénztárában. Összesen hetvennyolc 18 év alatti él a faluban. Képünkön tavalyi gyermeknap néhány résztvevője. – Összesen hetvennyolc 0-18 éves gyermek él a faluban, ők, a képviselő-testület döntése alapján mind jogosultak az egyszeri ötezer forintos települési támogatásra – tudtuk meg Galgóczkiné Krobák Máriától. Kövegy polgármestere hozzátette,…
Gémes László: június 4-től visszatérhetünk a történelmi hagyományainkhoz

Június 4-től, Trianon századik évfordulójától Csongrád-Csanádra változik megyénk neve, az erről szóló indítványt Lázár János nyújtotta be 2017-ben az országgyűlés elé, amely ellenszavazat nélkül elfogadta azt. A Csongrád Megyei Önkormányzat elnökével erről a szimbolikus döntésről beszélgettünk.

Gulyás Gergely: Sikeresen védekeztünk, ezért szüntethető meg a rendkívüli jogrend

A koronavírus-járvány elleni védekezés eredményes, sikeres volt, ezért lehet megszüntetni a rendkívüli jogrendet, az egészségügyben azonban fenn kell tartani a járványügyi készültséget – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón.

Ötven éve álmodnak sportcsarnokról Földeákon
Egy helyi anekdota szerint már fél évszázada is álmodtak sportcsarnokról a földeákiak. A terve kész, a közbeszerzés lezajlott, már csak a kormánynak kell rábólintania, hogy megépülhessen az iskolaudvaron a közösségi térként is szolgáló épület. A polgármester bízik benne, hogy jövő szeptemberben avathatják. A képen a sportcsarnok látványterve. – A sportcsarnok építése lesz a második legnagyobb értékű beruházás a falu életében, igaz az első, az 1,2 milliárdos csatornázás a föld alatt…
Az oviajtóban veszik át a gyerekeket Királyhegyesen
Míg az ügyeleti időszak alatt egyetlen gyereket sem vittek a szülők oviba Királyhegyesen, addig az óvodanyitás eredményeképp a huszonegy ovisból tegnap már tizenhatot kísértek be a szülők. A Napsugár Óvoda kiemelkedően figyelt a gyerekekre az óvodazár alatt is. Tegnap már a huszonöt óvodás közül tizenhat töltötte együtt a napot a Királyhegyesi Napsugár Óvodában, igaz szigorú szabályok szerint. Az ügyeleti időszak alatt egy gyerek felügyeletét sem kérték a szülők. – A…
Vádat emeltek a Kiszombornál próbálkozó embercsempész ellen
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a Németországban élő, de libanoni állampolgárságú embercsempésszel szemben, aki tavaly decemberben próbált meg öt illegális határátlépőt tovább szállítani. A vádirat szerint a férfit az illegális határátlépők rokonai bízták meg azzal, hogy öt főt szállítson a román-magyar határtérségből Nyugat-Európába. A megbízásnak megfelelően a vádlott tavaly december 9-én, éjfélkor érkezett Kiszombor külterületére azért, hogy a gépkocsijába felvegye a határon illegálisan átlépő öt palesztin személyt. Az…
Iskolafelújítás: méltó épületben tanulhatnak majd a pitvarosi diákok
A tervek szerint idén szeptemberben kezdődik a tankerület sikeres pályázatának köszönhetően a Petőfi iskola felső tagozatos épülete belső felújítása és bővítése. Radó Tibor polgármester szerint a térségi beiskolázási körzettel rendelkező intézmény diákjai a jó oktatáshoz méltó épületben tanulhatnak majd. – Térségi iskolaként működik a Petőfi Sándor Általános Iskola, ahová nem csak a pitvarosi, de ambrózfalvi, csanádalberti, nagyéri, de csanádpalotai, királyhegyesi és mezőhegyesi gyerekek is járnak. Az iskolának nagyon jók az…
Malaca(i) van(nak) az apátfalvi önkormányzatnak
Méghozzá hétfő óta, amikor is megérkezett az az 50 malac, melyet közmunkában hizlalnak fel. Kedden az 1400 előnevelt kiscsirkét is megkapták. Hétfőn megérkeztek az önkormányzat malacai (50 db), kedden pedig az előnevelt csirkék (1400 db) A meglévő juh és sertés állomány is nagyon szép – közölte a legnépszerűbb közösségi oldalon Szekeres Ferenc polgármester. A malacokat és a csirkéket, illetve a juhokat az apátfalvi közmunkaprogramban nevelik fel. A csirkéket évente kétszer…
Hatvanegy határsértő próbálkozott tegnap
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 61 határsértő Csongrád megyében. A rendőrök 48 főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket, 13 fő bejutását pedig megakadályozták – közölte a rendőrség. Az egyenruhások tegnap 0 óra és 24 óra között tizenhárom esetben, összesen 48 határsértőt tartóztattak fel Röszke, Kiszombor, Domaszék, Deszk, Szeged és Ásotthalom közigazgatási területén, valamint a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen. Ellenőrzésük során a migránsok közül egy szomáliai, ketten török, hárman-hárman…