Belföld Koronavírus

A járványnak még nincs vége, csak fokozatosan indulhat újra az élet

Az Operatív Törzs vasárnap is tájékoztatót tartott a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb hírekről.

Maruzsa Zoltán, az EMMI államtitkára elmondta, hogy a vidéki óvodák és bölcsődék már hétfőn megnyitnak, a fővárosiak csak június 2-án. Az államtitkár hangsúlyozta, nem kötelező felügyeletre bízni a gyermekeket, ez a szülők döntése.

Az iskolákban a tanév végéig érvényben marad a digitális munkarend, június 2-tól azonban már látogathatók az iskolaépületek, amennyiben arra igény van.

A tanév sem lesz hosszabb. Június 2-tól azonban kiscsoportos konzultációkat lehet szervezni intézményi döntés alapján. A csoport létszámát nem határozták meg.

Újdonság, hogy meg kell szervezni majd nyáron az egyes intézményekben a gyerekek felügyeletét. Június 2-tól június 26-ig. Maruzsa Zoltán kiemelte, hogy a pedagógusok minősítését felfüggesztették. Abban bízunk, hogy ez a hagyományos rendben lesz majd megszervezve – tette hozzá az államtitkár.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy május 22-től megváltoztak a Szerbiába beutazás szabályai, a szerb hatóságok minden személyt külön feltétel szabása nélkül beléptetnek, aki rendelkezik a beléptetés általános feltételeivel. A Magyarországra belépők csak a kijelölt humanitárius tranzitútvonalakon közlekedhetnek.

Beszélt arról is, hogy a rendőrök 30 esetben intézkedtek az elmúlt napon a házi karantén szabályainak megsértése miatt, így 2091-re emelkedtek a házi karanténnal kapcsolatos rendőri intézkedések száma.

 

 

 

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója elmondta, hogy a járvány kezdetén ez a kórház volt az országban, amelyet a vírusos betegek ellátására kijelöltek. Óriási nyomás alatt voltunk, volt olyan 48 óránk, amikor 5 műtétsort kellett működtetni. Olyan kollégáink is vannak, akik szó szerint beköltöztek a kórházba az elmúlt időszakban – magyarázta a főigazgató. Elmondta, amikor a többi kórház is elkezdett fogadni betegeket, csökkent rajtuk a nyomás. Jelenleg 18 beteget ápolnak. Eddig összesen 325 koronavírusos beteget láttak el, az intenzív osztályon 52-t.

Magyarország jól teljesített a vírus kezelésében. A 100 ezer emberrfőre vetített betegek számában jobban állunk, mint a nyugat-európai országok. Kórházunkban nagyon komoly eredményeket értünk el. Elsőként alkalmaztuk a sikeres vérplazma terápiát – magyarázta a főigazgató. Több vírusellenes terápia is folyik intézményünkben – tette hozzá.

A főigazgató figyelmeztetett: járvány nem múlt el, csupán csökkenőben van. Ugyanakkor köszönetet mondott a munkatársainak.

Mindannyian kitartottak. Mindannyian lelkiismeretesen látták el munkájukat  – jelentette ki. Továbbá köszönetet mondott azoknak is, akik étellel és itallal támogatták őket. Az Origo kérdésére válaszolva a főigazgató elmondta, jelenleg négyen vannak, akik vérplazma kezelést kapnak a kórházukban.

Kiss Róbert szintén kérdésre válaszolva elmondta, hogy az agrárdolgozók május 7-e óta léphetnek be az ország területére. Összes 601 fő román állampolgárt léptettek be eddig – ismertette.

A kormányzati tájékoztató portál vasárnap reggeli adatai szerint a hatóságok újabb 28 új megbetegedést regisztráltak, így 3741 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A koronoavirus.gov.hu közelte továbbá, hogy meghalt újabb 4 krónikus beteg, ezzel 486 főre emelkedett számúk. Mindezidáig 1690-en gyógyultan távoztak a kórházból, ezzel párhuzamosan az aktív fertőzöttek száma 1565 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 42 százaléka, a meghaltak 61 százaléka, a gyógyultak 49 százaléka budapesti. Jelenleg 442 fő igényel kórházi kezelést, közülük 28-an vannak lélegeztetőgépen.

Szlávik János szerint bár csökken az új fertőzöttek száma, továbbra is fenn kell tartani a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott bizonyos korlátozásokat. “A fertőzöttek és gyógyultak számának alakulása a járvány lecsengését jelzi, ugyanakkor nem lehet tudni, mi lesz nyáron, vagy lesz-e második hullám. Emiatt továbbra is fontos a másfél méteres távolságtartás és a maszk viselése” – magyarázta a Szent László Kórház infektológus főorvosa vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Eredményesen zárta a járvány elleni védekezés első szakaszát Magyarország – jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió vasárnapi adásában. “A koronavírus-járvány Magyarországon sokkel kevesebb áldozatot követelet, mint más európai országokban, ez teszi most lehetővé az élet fokozatos újraindítását, és azt, hogy a munkahelyek védelmével is erőteljesebben foglalkozzon a kormány” – fogalmazott.