Hírek Térség Top

Összefogtak a magyarcsanádi háztűz károsultjaiért

Jankó Renáta két gyermekével a nagybátyja kisszobájában húzza meg egyelőre magát, miután a múlt vasárnap az élettársa, egy égő csikket a kanapéra dobva, felgyújtotta a Szántó Kovács János utcai házát. A megsérült tetőt a szomszédok, rokonok segítségével már kijavították, s már kihordták az udvarra a megégett holmikat.

– Egy utcával arrébb voltam, amikor a lángok felcsaptak. Azt sem tudom, hogy ki szólt, hogy ég a házunk, csak arra emlékszem, hogy valaki mondta, hogy ég a ház, mire azt válaszoltam, hogy persze, hagyjatok már. Pár másodperc eltelt, mire felfogtam, hogy mit is mondanak, akkor azonban a kertek alatt szaladtam haza, s elhűltem, amikor megláttam, hogy igazat mondott aki szólt – idézte fel portálunknak a Szántó Kovács János utcai házánál történteket Jankó Renáta a ház tulajdonosa, a tűz károsultja. Vele már a helyszínen közölték, hogy mi is történt. – Már nem tudom, hogy a tűzoltó vagy a rendőr mondta ott a helyszínen, hogy valószínűleg Tivadar, az élettársam dobott el egy égő cigarettacsikket, s az okozta a tüzet – tette hozzá az asszony.

– Csak az a holmink maradt meg, ami rajtunk volt, minden más odaveszett, á-tól z-ig, a bojlertől kezdve a mosógépen, a hűtőn át mindenünk odaveszett, tönkrement – mondta Jankó Renáta, aki két fiával, a15 éves Kovács Jonatánnal és a 7 éves Kovács Alexanderrel a szintén a faluban élő nagybátyjánál, annak kisszobájában húzzák meg magukat. – Üresen állt eddig a szoba, mert még picike a lányuk, így jutott hely nekünk.

Jankó Renáta elárulta, hogy a magyarcsanádi önkormányzattól egy azonnali 28 ezer forintos rendkívüli segélyt kaptak, illetve jelentkezett egy alapítvány is, mely pályázatát ma kell kitöltenie, de csak később döntenek majd, hogy támogatják-e őket, mégpedig a szénné égett szobai álmennyezet pótlásaként való faanyagot.

– Jelenleg a rendkívüli segélyből élek, illetve sokat segített a család, a szomszédság, olyan hat-hét fő. A tűzben a két oldalán megsérült tető anyagát összedobták és kifoltozták, nehogy egy hirtelen szél felkapja az egészet. A házunk szerencsére nem vályogból, hanem blokktéglából épült, így annak a szerkezete nem sérült meg.

Jankó Renáta egyelőre villanyszerelőt keres, mert leégett a ház teljes elektromos hálózata, amit neki kell helyreállítania. – Ez olyan nagy összeget jelentene, hogy ehhez szeretnék anyagi segítséget kapni, ugyanis úgy vagyok vele, ha a villany és a víz benn van és a tető is fenn van, akkor már a jó isten segítségével, idővel helyre tudjuk állítani a házat. Villany nélkül azonban ezt nem lehet.

navigate_before
navigate_next

Ezt hagyta maga után a tűz

A házból a tűzben megsérült, megsemmisült holmikat, s szomszédok, ismerősök segítségével már mindent kihordtak az udvarra. – Most várjuk a konténert, hogy az összelapátolt törmeléket, megégett holmikat abban vigyék el – mondta Jankó Renáta.

A hét közben mezőgazdasági alkalmi munkát végző, míg a hétvégeken, azaz szombaton és vasárnap) a sándorfalvi hulladékválogatóban dolgozó asszony számára gyűjtés indult. Aki pénzzel szeretné segíteni a kétgyermekes asszony számára az újrakezdést annak köszönettel várja az adományát Jankó Renáta a 11777353-01931949-es számlaszámon.

A faluban indult segítségnyújtást Berta Dániel, az egyik szomszéd a Facebookra is kitette, ebben is olvasható, hogy bútorokat, hűtőt, mosógépet, ablakok, ajtót vagy bármi olyan dolgot is szívesen elfogadnak, ami még használható, de másnak már nincs rá szüksége. Aki holmikkal szeretne segíteni Jankó Renátának, az a 06-30-647-60-59-es telefonszámon jelezheti neki ezt a szándékát.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája harminc napra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható közveszély okozása vétségének és garázdaság vétségének elkövetésével.

A Szegedi Járási Ügyészség azért indítványozta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy május 17-én egy magyarcsanádi házban tartózkodott családi találkozó végett, ahol szeszes italt fogyasztott, majd ittas állapotban az ingatlan előtt az utcán szóváltásba keveredett az élettársával. A vita miatt az ittas és felindult állapotban lévő gyanúsított egy téglával betörte az élettársa apja tulajdonát képező személygépkocsi bal hátsó üvegét, majd távozott a helyszínről. A gyanúsított kihívóan közösség ellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

A gyanúsított cselekményével megközelítőleg 3 millió kárt okozott az épületben.