Kiemelt hírek Térség

Legalább három vállalkozónak, mintegy 18 millióval tartozik a csanádpalotai önkormányzat

A kamatok és egyéb költségek ebben még benne sincsenek, ám a legnagyobb veszély, ha mintegy 130 milliónyi pályázati beruházással nem tudnak elszámolni és azt vissza kell fizetni. A jelek szerint hamarosan újra fizetésképtelenné válhat a település, de az önkormányzat szerint köszönik, jól vannak.

Mindössze két év telt el azóta, hogy 2018 elején csődbe jutott Csanádpalota, sokan emlékezhetnek még arra, hogy a települést akkor csak a mintegy 72 millió forintos állami segítségnyújtás mentette meg attól, hogy tönkremenjen. Mindezt azért nagyon fontos hangsúlyozni, mert úgy tűnik a nagy nehezen talpra állás után, alig fél évvel az önkormányzati választást követően lassan újra hasonló helyzetbe kerülhet a város, ám könnyen lehet, hogy most sokkal nagyobb katasztrófa fenyeget.

A portálunknak nyilatkozó három térségi vállalkozónak összesen mintegy 18 millió forinttal tartozik jelenleg az önkormányzat, ám ebben még nincsenek benne a már most is milliós összegnél járó kamatok és egyéb költségek, és ez még csak a jéghegy csúcsa.

A legtöbb pénzzel a Sapi-Vill Bt.-nek tartozik az önkormányzat, mintegy 12 millió forinttal, a cég a belvízelvezető rendszer beruházásán dolgozott. Ennek megfelelő kivitelezését ugyan Debreczeni István vitatja, a cég tulajdonosa szerint azonban állnak minden vizsgálat elé, felesleges az időhúzás, ezzel csak azt éri el, hogy még több pénzt kell majd kifizetni. Az önkormányzat ebben az ügyben állítólag feljelentést is tett már több mint egy hónapja, ám Mészáros István szerint ez is csak blöff, amivel a polgármester a lakosokat kábítja. Ilyenről ugyanis ők semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak, miközben a városban szinte azt terjesztik, hogy már börtönbüntetésre is ítélték. A vállalkozó viszont az őket ért támadások miatt azon is gondolkodik, hogy rágalmazásért fogja perelni Debreczeni Istvánt.

Ennél azonban sokkal egyértelműbb Pribelszki Tamás esete, aki cégével az idősek otthonának energetikai felújításán dolgozott. Nekik mintegy 5 millió forinttal lóg az önkormányzat, a teljesítést pedig az új polgármester is elismerte. Ebben az ügyben tehát gyakorlatilag semmi akadálya nem lehetne a kifizetésnek, ha csak nem válik lassan fizetésképtelenné mostanra az önkormányzat. A vállalkozó portálunknak arról számolt be, hogy eleinte minden héten más kifogást találtak arra a hivatalban, hogy miért nem utaltak még, azonban egy ideje már a telefont sem veszik fel. Az általa kiállított egyik számlának a nagyobb részét elutalták, hogy miért nem az egészet, ha van pénze a településnek, szintén érthetetlen.

Fontos megjegyezni, hogy mindkét vállalkozó pályázati beruházáson dolgozott, az önkormányzatnak tehát egy elkülönített számláján kell legyenek ezek a pénzek, másra elkölteni ezt nem lehet(ne). Amennyiben nem tud normálisan elszámolni az állam felé hamarosan az önkormányzat, az itt is felszámolásra kerülő kamatokat nem számítva

mintegy 130 millió forintot kell visszafizetnie a városnak.

A harmadik vállalkozó, akivel beszéltünk Kószó Ferencné, neki 1 millió forinttal tartoznak egy útfelújításhoz elkészített műszaki dokumentációért. Az ő esete azért is figyelemre méltó, mert mint portálunknak elmondta, beszélt erről képviselővel is, nem csak a polgármesterrel.

Ez gyakorlatilag igazolja azt a korábbi sejtésünket, hogy a képviselő testület a választások óta teljesen súlytalan, semmilyen formában nem tudja az ellenőrző, lakosságot tájékoztató szerepét betölteni, vagy megakadályozni, hogy újra a totális csőd felé száguldjon a város.

 

A város a polgármester szerint köszöni szépen, jól van

 

Az említett vállalkozások ráadásul enélkül a cirkusz nélkül sincsenek könnyű helyzetben, hiszen a koronavírusjárvány miatt a megrendeléseik jelentősen csökkentek, miközben a kiállított számlák alapján az ÁFA-t nekik már régen be kellett fizetni.

A város anyagi helyzetéről eközben alig tudni valamit, ám a csontvázak folyamatosan kerülnek elő a szekrényből. Mivel az önkormányzatot a kirúgásuk miatt több korábbi dolgozója is pereli, jelenleg még csak megbecsülni sem lehet, hogy mekkora veszteséggel fogja egyszer maga mögött hagyni Csanádpalota Debreczeni István szakértelmét. Arra viszont elég jó esély van, hogy hosszú éveken keresztül megemlegetik majd az általa vezetett „21. századi hivatalt”.

Az önkormányzatnak feltett kérdéseinkre ezúttal sem kaptunk választ, ám a hivatalos Facebook-oldalon megjelenő posztban azt üzenték, „a város köszöni szépen, jól van”. Arra viszont itt sem tértek ki, hogy ez esetben miért kell fizetési felszólításokat küldenie a vállalkozóknak, hogy végre a pénzükhöz jussanak az elvégzett munkákért.

 

 

 

Kép forrása: Csanádpalota Város Önkormányzata – Hivatalos oldal