Hamis recepteket próbált beváltani – keresi a rendőrség
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a férfinak az azonosításához, aki hamis recepteket felhasználva akart gyógyszerekhez jutni az egyik szegedi patikában. A Szegedi Rendőrkapitányság 06010/4015/2019. bűnügyi számon, hamis magánokirat felhasználásának vétsége gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A gyanú szerint az elkövető 2019. november 22-én 16 óra körül Szegeden, a Nyitra utcán lévő patikában próbált meg hamis vényeket beváltani. Az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített a gyanúsítottról. A…
Közadakozásból is állítanak Trianon emlékművet Földeákon
Ez nem azonos az önkormányzat által felállítandó kettős kereszttel. A Tegyünk Együtt Földeákért Egyesület a gránittáblát a Szent László plébániatemplom főbejárata előtt helyezi el, mintegy húsz adakozó jóvoltából. A képen: majdnem ilyen lesz a gránittábla rajza Varga Zoltán, a Tegyünk Együtt Földeákért Egyesület elnöke május elején még azt nyilatkozta  portálunknak, hogy bár tervezik a Szent László plébániával közösen felállítandó emlékművet, de nem még nem tudják, hogy az fából vagy gránitból…
Németországban fogták el a Szegedről megpattant férfit
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, akit 2019. júliusában, röviddel az általa elkövetett bűncselekmény büntethetőségének elévülése előtt vettek őrizetbe az ellene kibocsátott európai elfogatóparancs alapján Németországban. A kép illusztráció. A vádirat szerint a vádlott társával 2013. szeptemberében napokon keresztül követett és megfigyelt egy nőt annak érdekében, hogy egy másik személy holléttét megállapítsák. Mivel ez nem járt sikerrel elhatározták, hogy a sértettet követik és akár erőszakkal is…
Golfütővel estek a biztonsági őröknek – videóval
Az ötfős család azután támadt golfütőkkel és botokkal a biztonsági őrökre, hogy azok szóltak nekik, autójukkal ne állják el a parkoló bejáratát. A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés büntette miatt nyújtott be vádiratot egy 5 fős kaposvári családdal szemben, akik Kaposváron egy belvárosi parkolóban az élet kioltására alkalmas ütlegekkel támadtak két biztonsági őrre és egy, a segítségükre siető járókelőre. 2020 januárjának elején…
Kiszombornál is fogtak határsértőket
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt határsértő Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. Az egyenruhások tegnap 0 óra és 24 óra között két esetben, összesen öt határsértőt tartóztattak fel Kiszombor külterületén és a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen. Ellenőrzésük során a férfiak egyike iraki, a többiek szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos…