Hírek Térség Top

Titokzatos utasok taxiznak a nagylaki határállomáshoz

Hogy kik lehetnek és honnan érkeznek bérautóval azt még a polgármester sem tudja, de az utasok szemetet hagynak maguk után. Az elkerülő mellett is sűrűbb lett az eldobált hulladék, a nagyobb forgalom idején.

– A nagylaki határátkelő van kijelölve Covid útvonalnak, így a hétvégén ismét felszaporodott az idei irányuló forgalom, s mi azt ezzel járó, az út mellé szétdobált szeméttel küzdünk folyamatosan – mondta portálunknak Kolozsvári Rozália, Nagylak polgármestere.

– Ezt az elszórt szemetet ugyan az utat kezelő Magyar Közút munkatársai gyűjtik össze, de hogy összeszedjék, annak érdekében minden alkalommal harcolnom kell. – tette hozzá.

A polgármester hozzátette, hogy az autópálya felől a határállomás felé, vagy onnan a sztráda felől közlekedő tehergépjárművek szerencsére már nem szelik át a falut, hanem az elkerülőutat használják, de egy újabb jelenségre figyeltek fel a helybéliek.

– Körülbelül két hete – nem tudom, hogy kik és honnan –, magyar rendszámú taxikkal érkeznek ide, gondolom, hogy külföldi állampolgárok, akik itt kiszállnak a járművekből a pakkjaikkal, majd azokat szétválogatva átkelnek a határon. Amit nem visznek magukkal, azt pedig szerte szét itt hagyják a faluban, csinos fekete zsákokban – panaszolta a polgármester, aki nem tudja, hogy ugyan kik lehetnek ezek az emberek és hol is ülhetnek be az őket a határállomás közelébe szállító taxikba.