Titokzatos utasok taxiznak a nagylaki határállomáshoz
Hogy kik lehetnek és honnan érkeznek bérautóval azt még a polgármester sem tudja, de az utasok szemetet hagynak maguk után. Az elkerülő mellett is sűrűbb lett az eldobált hulladék, a nagyobb forgalom idején. – A nagylaki határátkelő van kijelölve Covid útvonalnak, így a hétvégén ismét felszaporodott az idei irányuló forgalom, s mi azt ezzel járó, az út mellé szétdobált szeméttel küzdünk folyamatosan – mondta portálunknak Kolozsvári Rozália, Nagylak polgármestere. –…
Közterületi alkoholtilalmat rendeltek el Apátfalván
A szigorítás oka, hogy a korai kocsmazárás miatt egyesek a boltban vették meg a italt, majd azzal közterületeken sokszor hajnalig partiztak, s össze is piszkolták a környéket. Rendeletben tiltotta be a közterületi alkoholfogyasztást az apátfalvi képviselő-testület, miután a községben elharapózódott a délután 3 órai kocsmazárás miatt a boltokban megvásárolt italok közterületi fogyasztása. – Azért kellett betiltanunk a közterületi szeszes ital fogyasztást, mert a korai kocsmazárás miatt rászoktak az emberek, hogy…
Prostituáltként dolgoztatták a lányokat – videóval
A szegedi férfi több nőt is prostitúcióra vett, míg siófoki társa menedzselte őket. A rendőrség most egyszerre csapott le a két férfira. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának Szegedi Osztálya emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást O. István 52 éves szegedi és L. Tamás 29 éves siófoki lakosok ellen. A szegedi férfi több nővel is jó viszonyt alakított ki, majd rávette…
Lapáttal és autópumpával verte agyon áldozatát
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a kényszerintézkedés helybenhagyására tett indítványt annak a férfinak az ügyében, aki megölte 54 éves áldozatát. Fotó: police.hu A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a többszörösen büntetett férfivel szemben, aki 2018 szeptemberében az éjszakai órákban lopási céllal bement egy kiskunmajsai ingatlan udvarába. A zajra felébredő 54 éves sértettet amikor kiment az udvarra, az akkor még ismeretlen elkövető vaslapáttal ütlegelni kezdte, majd…
Álmatlanság elleni tablettákat próbált csempészni
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a svájci állampolgárságú férfival szemben, aki több, mint 2000 darab álmatlanság elleni tablettát próbált meg Magyarországon át csempészni. A vádirat szerint a vádlott tavaly november 30-án, 11 órakor jelentkezett belépésre a Röszke autópálya határátkelőhelyen a személygépkocsival. Az útlevél vizsgálatot követően az eljáró pénzügyőr kérdésére nem jelentett be vám- és adóköteles árut. A pénzügyőr tételes vámvizsgálat mellett döntött és az autó csomagterében közel negyven…
Tizennyolcmilliós BMW-t foglaltak le a rendőrök Csanádpalotán
A Csongrád megyei rendőrök a német hatóságok által körözött személyautót foglaltak le Csanádpalotánál. Egy bolgár állampolgár jelentkezett kilépésre még tegnap 16 óra 15 perckor egy bolgár honosságú autószállító trélerrel a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a vontatmányon szállított BMW X5 Xdrive 3.0 d típusú személygépkocsit a német hatóságok körözik. Fotó: police.hu A nyomozók a 18 millió forint értékű gépkocsit lefoglalták.
Eltűnt a makói Kovács János
A makói rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a képen látható 37 éves férfi megtalálásában. (Fotó: polic.hu) A Makói Rendőrkapitányság 06040-157/145/2020. Kör. számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 37 éves Kovács János eltűnésének ügyében. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a férfi 2020. május 7-én délután makói tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Kovács János körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú. Arca kerek, haja rövid, fekete.…