Centenáriumi rajzpályázat
Az Országos Rendőr-főkapitányság centenáriumi rajzkészítő pályázatot hirdet gyermekek részére. Mottó : „Szolgálnak és védenek – értünk vannak!” Az egységes magyar Rendőrség létrehozásának és fennállásának 100. évfordulójának méltó megünneplésére az ORFK Személyügyi Főigazgatóság – országos rendőrfőkapitány úr jóváhagyásával – egy 2020 évet átfogó centenáriumi program-sorozatot készített elő. Ennek egyik elemeként megszólítani és mozgósítani kívánjuk a gyermekeket, akik szívesen készítenek a rendőrök munkájával, a Rendőrséggel kapcsolatos pályaművet. A Rendőrség fennállásának centenáriuma kiváló…
Nem kérnek majd helypénzt a földeáki árusoktól az új piacon
A múlt hét szerdáján bekötötték a villanyt az új, már tavaly év végére elkészült földeáki piacra. Már csak a gázbekötés van hátra, amit két héten belülre ígértek. A földeáki árusoktól nem kérnek majd helypénzt. – Még a múlt hét szerdáján bekötötték a villanyt, ezért most várunk a gáz bevezetésére – erősítette meg információnkat Hajnal Gábor. Földeák polgármestere hozzátette, hogy az ígéretek szerint két héten belül azt is bekötik. – Ha…
Egyszerűbb és gyorsabb, mint egy pizzarendelés
Az szja 1+1 százalékáról idén is csakúgy, mint a korábbi években egészen május 20-áig lehet rendelkezni. A tapasztalatok szerint a legtöbben gyermekek gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egyik 1 százalékát. A felajánlás a NAV felületén kevesebb időbe telik, mint egy pizzarendelés, a támogatott szervezeteknek pedig óriási segítséget jelent. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján, az szja-bevallás webes felületén is elérhető az szja 1+1 százalékos rendelkezés azért, hogy minél…
Újabb kaput nyitnának a maroslelei temetőn
Urnás sírhelyek, járda és parkolók építésével folytatódhat a maroslelei temető felújítása. A sírkertbe jelenleg csak a Béke utcai bejáraton át lehet bejutni, de Kossuth utca felől is nyitnának egy újabb kaput. Alig fejeződött be a maroslelei temető felújításának első üteme, Drimba Tibor polgármester máris a munkálatok folytatásáról egyeztetett Kiss Sándorral, a sírkertet üzemeltető makói Rekviem 1990 Kft. ügyvezetőjével. – Eléggé fölgyülemlett már a szemét a temetőben, így annak elszállításáról beszéltünk,…
Fénymásoló szalonban gyártatott hamis bankjegyeket
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly év végén egy szegedi fénymásoló szalonban euró és forint bankjegyek méretarányos kinyomtatását kérte, az füllentve, azokkal a gyereke fog játszani. A vádirat szerint a vádlott 2019. december végén jelent meg az egyik szegedi belvárosi fénymásoló szalonban. A férfi egy mobiltelefonon lévő alkalmazás használatával elküldött a szalon számítógépére 6 képfájlt és az azokon lévő euró, valamint forint bankjegyek méretarányos…