Hírek

Két év múlva már modern vasúti pálya köti össze Szegedet és Szabadkát

2022 nyarára megvalósul a Szeged-Szabadka közötti vasút fejlesztése, ami által a menetidő 35 percre csökken a két város között. A projekt Lázár Jánoshoz, a dél-alföldi régió közlekedésének fejlesztéséért felelős kormánybiztoshoz tartozik.

Mint a Promenad írja: a beruházásról csütörtökön tárgyalt Sinisa Mali szerb pénzügyminiszterrel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A két politikus egyetértett abban, hogy a szerb és a magyar gazdaság újraindítása szempontjából fontos, hogy a Szegedet Szabadkával összekötő vasútvonalat megépítsék. Megállapodtak, hogy ez a beruházás 2022-ig meg is valósul.

– Szabadka számára a Szegeddel való összeköttetés stratégiai jelentőségű, gazdasági, oktatási és kulturális szempontból is. A vasúti kapcsolat 2015-ben szűnt meg a határ lezárása miatt. A két város nagyon közel van egymáshoz, vonattal fél óra lenne az utazás, autóval azonban sokszor órákat kell várakozni a hatalmas gépjárműforgalom miatt. Nagyon sokan járnak ki Szabadkára és sok vajdasági magyar kötődik Szeged térségéhez – nyilatkozta korábban egy interjúban Lázár János, a dél-alföldi régió közlekedésének fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A projektben oroszlánrészt vállaló politikus úgy véli: Vajdaságban és a határon túli magyarlakta területeken még jelentős munkaerő tartalék van. – A fejlesztéseknek szimbolikus üzenete is van: 100 évvel a trianoni országcsonkítás után megkezdődik az Alföld gazdasági értelemben vett újraegyesítése – fejtette ki Lázár János.

Az egyvágányú pálya rekonstrukciója során 120 km/h-ra emelik a megengedett sebességet (egyes, rövidebb szakaszokon 80 km/h lesz), emiatt teljesen felújítják a vágányokat, korszerűsítik a biztosítóberendezést, váltófűtéseket építenek be. A cél az, hogy villamosított, modern pálya kösse össze Szegedet és Szabadkát, és a két település között 35 percre csökkenjen a menetidő.

 

Forrás: Promenad