Hírek Makó

Különleges tollat és frissítőt kapnak az önkormányzattól idén az érettségizők

Minden vizsgázó diáknak jár egy ajándék, és az iskolák környezetének fertőtlenítésére is kiemelt figyelmet fordítanak, mondta el Farkas Éva Erzsébet.

– Normális életkörülmények között is az érettségi időszaka egy megpróbáltatás a diákok számára, ebben a rendkívüli helyzetben még nehezebb. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy némi plusz figyelmességgel forduljunk feléjük. – tájékoztatott ma délelőtt a polgármester.

Mint elmondta, idén 253 diák érettségizik összesen Makón, a mostani rendkívüli helyzetben az önkormányzat is kiemelt figyelmet fordít erre az eseményre. Az elmúlt hetekben folyamatosan tartották az intézményvezetőkkel a kapcsolatot, és kiemelt figyelmet fordítanak az iskolák környezetének rendbe tételére, fertőtlenítésére is.

Emellett pályázati forrásból egy-egy díszdobozos tollal, valamint ásványvízzel, üdítővel is kedveskednek az érettségizőknek, tudtuk meg a polgármestertől, aki ebben a rendkívüli helyzetben is sikeres vizsgát kívánt mindenkinek.

A Návay-ban idén 50 diák érettségizik, 24-en választották azt, hogy emelt szinten érettségiznek, javító, vagy szintemelő vizsgát tesznek, tudtuk meg az intézményvezetőtől. Minden diák úgy nyilatkozott, hogy most szeretné letenni a vizsgákat, ketten döntöttek úgy, hogy emelt szint helyett középszintre vállalkoznak, mondta el portálunknak Kincses Tímea.

Az intézményvezető hozzátette: megfelelő biztonsági körülmények között szervezik a vizsgát, a termeket minden nap fertőtlenítik, a diákok egy teremben 80-10-en lesznek, és 1,5-2 méterre ülnek egymástól. Két bejárat lesz nyitva az épületben, és minden diák rögtön a kijelölt tanterembe megy, hogy elkerüljék a csoportosulásokat. A védőfelszereléseket és fertőtlenítő szereket biztosította a Kormányhivatal és a szakképzési centrum.

 

navigate_before
navigate_next

 

Hasonló körülményekre számíthat a JAG-ban érettségiző 95 diák is, akik már megkapták a vizsga behívójukat e-mailen. Ebben benne van az is, hogy melyik tantárgyból, melyik napon, melyik tanteremben fognak érettségizni. A bejáratoknál kesztyűt, védőmaszkot is kapnak.

A JAG-ban egy diák lépett vissza az érettségitől, ő azonban azért, mert külföldön ragadt, rajta kívül két külsős diák döntött úgy, hogy nem teszi le a vizsgákat, tudtuk meg Oroszné Kopányi Katalin intézményvezetőtől.