Hírek Makó Programok

Versátjáróval és online programokkal készül a költészet napjára a könyvtár és a múzeum

Bár jelenleg a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum zárva tart, a múzeum Facebook-oldalán számos információval és érdekességgel várják az oldalra látogatókat, József Attila születésnapja, azaz a magyar költészet napja alkalmából pedig különleges programokkal is készülnek.

Mint Szikszai Zsuzsanna portálunknak elmondta: ők is kihasználják a technika lehetőségeit, amely által a közönséggel, a látogatókkal és a könyvbarátokkal tartják a kapcsolatot, hiszen nem elveszíteni, hanem támogatni szeretnék őket ebben a virtuális térben: információkkal és érdekességekkel ellátni őket, hogy legyen mit olvasni, illetve felkelteni az érdeklődésüket, arra ösztönözve őket, hogy tovább kutassanak vagy utánajárjanak az adott témának, vagy például jeles napnak, évfordulónak.

– Mind a két intézményünkben nagyrészt home office munkavégzés folyik, a könyvtárosaink, illetve a muzeológusaink otthonról tudnak dolgozni, hála Istennek technikailag az ő kompetenciáik nagyon erősek az informatika terén, úgyhogy bármit el tudnak készíteni – árulta el az igazgató. Mint kiemelte: közösségi oldalukon és a sajtóban is látható, hogy Makó egészségügyének története is feldolgozásra került Forgó Gézának köszönhetően, amely igencsak aktuális, de ünnepkörökhöz kapcsolódva is bejegyzéseket tesznek közzé oldalukon. Rámutatott továbbá, hogy a tapasztalataik szerint kevesen olvassák el a hosszabb szövegeket, így rövidebb, tömör és figyelemfelhívó bejegyzéseket tesznek közzé, illetve jelenleg József Attila születésnapjára, és így a költészet napjára készül a két intézmény.

Szikszai Zsuzsanna továbbá elmondta, minden óvintézkedést betartva van, hogy személyesen találkoznak a kollégákkal, a másfél méteres távolságot betartva, illetve a fertőtlenítést is elvégzik, de főképp telefonon és Messengeren informálódnak és tartják a kapcsolatot.

– Azt gondoljuk, hogy József Attila születésnapja egy olyan nagy esemény, hogy nem mehetünk el mellette anélkül, hogy csak egy kicsi bejegyzés legyen. Ünnepre készülünk, és mivel idén április 11-e pont nagyszombatra esik, amikor már mindenki a húsvéti sonkát és tojásokat fogja előkészíteni, azt gondoltuk, hogy az előző napokban, a holnapi naptól kezdve információkkal, illetve olyan akciókkal hívjuk fel a kedves olvasók, illetve költészetbarátok figyelmét, amihez nem kell megállni – fogalmazott az igazgató, aki továbbá elmondta: ha elsétálnak például a könyvtár előtt, akkor láthatják ezeket az információkat, el fognak tudni olvasni egy-egy verset, illetve laminálnak is verseket, amiket haza lehet vinni, és a laminálásnak köszönhetően fertőtleníthető is.

Felidézte, amikor tavaly volt a versünnep, a Kéz a kézben akció, akkor nagyon kellemes élményként és tapasztalatként emlegették az olvasók, hogy egész nap József Attila versei szóltak a főtéren, ezt így idén is megismétlik április nyolcadikán reggeltől. A Versexpressz keretein belül versrészleteket ragasztanak ki az ablakokra, de a járdára is felrajzolnak majd verssorokat. Mint megtudtuk, azért is Versátjáró most a címe ennek a programnak, hiszen nem lehet megállni, és hogy ne csoportosuljanak az emberek.

Közösségi oldalaikon is számos tartalom kerül bemutatásra, többek között színezők és online játékok is várják a legkisebbeket, de QR-kódos versleolvasásnak, és egy különleges versfelismerős játéknak is otthont ad az online tér.

– Egy izgalmas versünnepre hívunk mindenkit a virtuális és az online tér segítségével, és én azt gondolom, hogy nagyon sokan és sokat  fogunk így József Attiláról beszélni, ha nem is leszünk együtt a térben vagy az épületünkben, azért a játékok és a feladatok segítségével a virtuális világ bennünket összehoz – hangsúlyozta Szikszai Zsuzsanna.

Mint megtudtuk, a múzeumban tegnap és ma rövidfilmeket is készítettek József Attila makói életével kapcsolatos helyszíneken, így többek között az újvárosi vasútállomáson, a gimnáziumnál és a Maros-parton is, ezek a múzeum közösségi oldalán is megtekinthetőek lesznek.

A közelgő programok mellett pedig a raktári rend kialakítása és a leltározás is zajlik, de a skanzenben is számos munka várja az ott dolgozókat, készülve a veszélyhelyzet utáni időszakra, továbbá lebontották az Aba-Novák kiállítást is, illetve adminisztrációs feladatokat is végeznek az intézményben, minden szabályt betartva, hiszen mint Szikszai Zsuzsanna kiemelte: az egészség a legfontosabb.

 

 

Borítókép: illusztráció