Blog

Minden rendben?

Semmi sincs a helyén.

Ez a dialógus sokszor elhangzott az utóbbi évtizedben édesapám és köztem. Azóta, mióta egy súlyos stroke-ból épült fel, erre a kérdésemre általában ez a válasz. Sokszor értetlenkedtem és bosszankodtam amiatt, hogy miért nem lehet „normális” párbeszédet folytatni egy egyszerű érdeklődést követően. Most, amikor az életünk alapvetően megváltozott és semmi sem olyan, mint régen, most kezdem csak megérteni, mire is gondol, és mit érez apu. Rájöttem, ennél tökéletesebben nem is fejezhetné ki a külvilágnak a helyzetét és a benyomásait. Mert neki van betegség előtti és utáni időszámítása. Ami az agyi katasztrófa előtt volt, az a viszonyítási alap, az ideális állapot. Ami most van, pedig teljesen más. Élhető ez is, de már alig hasonlítható a régihez.  Tudom, sokféle ilyen választóvonal van, ki egy halálesetet, ki a nyugdíjazását, vagy a válását tekinti határvonalnak. És ilyen mezsgye lehet a mostani történés is az életünkben, még akkor is, ha az következik be, amit remélünk: hogy nem betegszünk meg és senkit nem veszítünk el magunk körül.

A velünk és körülöttünk zajló események bizonyára erősen megmaradnak az emlékezetünkben. Úgy, akár a nagyapáink vagy a dédszüleink átélt történelmi élményei. Amiket oly sokszor hallgattunk bizonytalanságról, félelemről, nincstelenségről, kilátástalanságról. És amikben azért mindig felcsillant a bajtársiasság, az összetartozás és egymás segítése is. Igazából talán most érezzük csak a bőrünkön ezeknek a szavaknak a súlyát és erejét. Akkor, amikor megosztották velünk, nem tudtunk azonosulni a történésekkel teljesen, hisz szerencsére elképzelésünk sem volt korlátokról, szigorú szabályokról, szükségről. Ha akarunk látni jót is a jelenlegi helyzetünkben, akkor egyik lehet az, hogy megértéssel és szeretettel idéződnek elénk felmenőink és az ő bölcsességeik. Anyai nagyapám, amikor a háborús eseményeit mondta tollba nekem, elárulta, azért tudta túlélni, mert elhatározta, mindent megtesz, ami rajta áll, azért, hogy hazajusson. Volt célja és hite, és ehhez még kitartása is. Ebből mi is tanulhatunk.

Megváltozott a világ körülöttünk és benne mi is. Talán még most nem akarjuk tudni, de nagyon sokat fejlődhetünk benne, a nehézségek ellenére is. És biztosan lesz egy csomó felismerésünk magunkról és a körülöttünk élőkről. Átalakulhatnak a kapcsolataink és mindaz, amit gondolunk a világról.

S lehet, semmi nem lesz olyan, mint régen. De a más lehet élhetőbb, emberibb, szolidárisabb is. Rendben?