Makó Színes

A makói egészségügy története – 4. rész

A makói József Attila Múzeum történész-muzeológusának írása a város egészségügyének történetéről. 

„A közegészségügy a közigazgatásnak a múltban igen mostoha gyermeke volt, pedig a nemzet jövőjének biztosítéka a testben és lélekben egészséges utód, aki a fenyegető veszedelmeken csak úgy eshet át bizakodó, alkotó lélekkel, ha testi ereje, egészsége erre képessé teszik” – állapította meg Illésy Imre királyi biztos a kolerajárvány idején. Az egészségügyet a 18. század végétől, elsősorban a tudományos fejlődés miatt kezdték egyre fontosabbnak tekinteni. A lakosság egészségért folytatott küzdelem a megyék és települések társadalmi-gazdasági életének a részévé vált.

Csanád megyében egy állandó megyei kórház létesítése 1842-ben került napirendre. A Nagylakon megtartott megyei közgyűlésre Meskó János megyei főorvos készített emlékiratot. Ebben javasolta a közkórház alapítását. A közgyűlés jegyzőkönyve szerint a főorvos levele a „nemes lelkű hazafiak szívére melyebben hatva” többen is azonnal jelentős összegeket ajánlotta fel a kórházra. Például Lonovics József püspök nevében Pák Imre uradalmi igazgató 100 Ft, valamint- amíg föl nem épül-  az aradi kórházban a Csanád megyei betegek számára egy ágyra 1000 Ft, a kórház épületére 100 000 darab téglát ajánlott meg.

Meskó János keltezés nélküli – valószínűleg 1843-ban fogalmazott – jelentéséből kiderül, hogy az országos főorvos „nemes lelkű munkálkodása és közbenjárása által az Országos Építő Intézet által szép és tzélszerű kórházi tervvel el láttatott”.

 

 

A forradalom és szabadságharcig azonban nem épült fel a várt kórház. 1848. július 4-én, Makón a sebesült katonáknak kórházat rendeztek be. A megye 20 kórházi ágy teljes kiállítását vállalta, Dobsa Samuel pedig nyolc szobás otthonát engedte át. A püspökség makói épületében 100 férőhelyes katonai kórházat kezdtek berendezni. Az ágyat és az ágyneműt viszont a lakosságtól kérték. Lonovics József püspök július 12-en Pesten fogalmazott levelében „ideiglenesen egész készséggel” engedte át az épületet.

A püspökség épülete végül csak rövid ideig szolgálta a sebesült nemzetőröket és honvédeket. Horváth Mihály lett az új Csanádi püspök, aki Temesvárról Makóra kívánta áttenni a székhelyét a délvidéki harcok miatt. Így a megye a főispáni szálláson rendezett be kórházat, a mai önkormányzat épületében.

A belügyminisztérium „harcosaink egészsége s férfias ereje” miatti aggódásában, „hazafiúi kötelességnek” nevezte, és elrendelte újabb kórházak felállítását. Ezeket viszont nem a katonáknak, de az ő védelmükben kívánták működtetni. „Vitézeinket leghuzamosabb ideig a harcmezőtől távol tartja olyan betegség”, amelyet az úgynevezett „kéjhölgyek”-től lehetett beszerezni. Az újonnan felállított kórházakban a hölgyeket kellett volna ápolni, ha a kötelező orvosi vizsgálat betegnek találta őket. A források hallgatnak arról, hogy Meskó János főorvos „hazafiúi kötelesség”-ből vagy a nélkül megvizsgálta-e a hölgyeket. A szabadságharc közeli bukása és Makó császári uralom alá kerülése (1849. augusztus 4.) miatt, valószínűleg erre már nem került sor.

A megyebeli és a makói betegeknek a „polgári közkórházra” még mindig várni kellett. Hosszú idő után 1862 tavaszán ülhetett újra össze Csanád Vármegye Kórházi Küldöttsége. Ekkor meghirdették az építkezést. A kórház megépítésére 11 vállalkozó jelentkezett, végül Szép Ferenc es Szőcs József az úgynevezett Epreskertben emelte fel a kórházat. 1865-ben már állt a romantikus stílusjegyeket mutató, egyedülálló, kétszintes épület. Az épülethez az udvari fronton csatlakozott a kis tömegű lépcsőház és a mellékhelyiségek. A földszinten kapott lakosztályt a kórházi orvos, gondnok és az élelmező, az emeleten 4 kisebb és 4 nagyobb kórterem. Az udvaron volt egy bonc-terem, a főépülettől jobbra a konyhaszárny (ebédlő, konyha, személyzeti helyiségek), az udvar hátsó részében helyezték el a fürdő szárnyat (fürdőhelyiség, mosókonyha, mángorló, személyzeti helyiség), valamint a telek bal oldalán még egy elmebeteg-pavilont is építettek. A 15 ággyal berendezett kórház első igazgatója Meskó János főorvos, alorvosa ifj. Urbanics Mihály volt.

Makó első állandó, kórházának az épülete a Návay Lajos téren napjainkban is áll. A következő részekben a Csanád vármegyei Szent István Közkórház működésével ismerkedünk meg.

 

A szerző Forgó Géza, a makói József Attila Múzeum történész-muzeológusa