Hírek

A Wizz Air hat gépe négymillió maszkot hoz Budapestre

A Wizz Air hat gépe nemrég landolt Pekingben, és szombaton több mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében.

A politikus Váradi Józseffel, a Wizz Air vezérigazgatóval tárgyalt. A megbeszélésen kiemelte: a Wizz Air kulcsszerepet játszik Magyarország “történelmének legnagyobb hazatérési akciójában” és az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra szállításában.

Szijjártó Péter emellett fogadta a Huawei delegációját, amelyet Wu Biqiang, a Huawei Technologies ügyvezető igazgatója vezet.

A Huawei az egyik legjelentősebb vállalat a világgazdaság digitális átállásának szempontjából, a cég Magyarországon is fontos beruházásokat hajt végre és több mint 2000 embernek ad munkát.

A vállalat emellett hozzájárul az egészségügyi védekezéshez is, mivel egyebek mellett 50 ezer maszkot adományozott Magyarországnak, ezek péntek reggel érkeztek meg Budapestre – közölte a külügyminiszter.

 

 

Borítókép: koronavirus.gov.hu