Hírek Térség

A mezőhegyesi mezőgazdasági iskolában is sok újítást hozott a digitális oktatás

A Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója arról beszélt a Rádió7 műsorában, hogy a diákok az érettségihez kötelező iskolai közösségi szolgálatot most időseknek segítéssel szerezhetik meg náluk, a számonkéréshez pedig például időkorlátos teszteket használnak.

Tarkó Gábor a műsorban elmondta, a rendelkezésre álló idő rövidsége ellenére sikerült jól megoldani a digitális oktatásra átállást, és ebben a gyerekek is partnerek voltak. Szinte mindegyiküknek van otthon eszköze a tanuláshoz, akinek nincs, annak az iskola kölcsönzött.

A tanárok felkészítésére egy hetet szántak, mondta el az igazgató, ők kis csoportokban sajátíthatták el a szükséges alkalmazások használatát. A gyakorlati oktatás megszervezése volt a legnehezebb, a mezőhegyesi diákoknak továbbra is van gyakorlat kis csoportokban, a többiek számára pedig például videós formában is juttatnak el tananyagot. Ez ugyan nem teljesértékű, mondta el Tarkó Gábor, amit lehet igyekeznek megoldani, és sok tanuló otthon, családi gazdaságban is tud gyakorolni.

Az érettségihez kötelező iskolai közösségi szolgálatot a helyi diákokkal úgy szeretnék megoldani, hogy a családsegítő központba irányítják őket, ahol a járvány miatt legjobban veszélyeztetett idős korosztálynak tudnak segíteni például bevásárlásban. Aki pedig nem mezőhegyesi, annak a saját településén próbálnak hasonló lehetőséget biztosítani.

A diákok számonkérésében is hozott változást az átállás, bár az első napokban még „nem dobták őket a mélyvízbe”, ám mostanra fokozatosan átállnak az időkorlátos online tesztekre. Tarkó Gábor szerint ugyan a digitális oktatásban a csalást teljesen kizárni nem tudják, de jelentősen le lehet csökkenteni annak lehetőségét. Az igazgató emellett azt is elmondta, az érettségi tantárgyak elég jól taníthatók a digitális tanrendben, de például olyan applikációk is vannak, amivel nyomon lehet követni, hogy a testneveléssel kapcsolatos feladatot elvégezték-e a gyerekek.

A Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumban egyébként éppen most zajlik egy 600 millió forintos beruházás, amelyből a főépület újul meg. Az energetikai beruházás többek között szigetelést, nyílászárók cseréjét, tető felújítást is tartalmaz. Az igazgató ezzel kapcsolatban kiemelte, a kivitelezővel történt egyezetetés után úgy véli, nem csúszik majd az átadás, amelyre jövő nyáron kerülhet sor.