Blog

Szavak, remények

Sosem mindegy, mit beszélünk, de most különösen fontos, miről és hogyan szólunk.

Talán mindenki úgy érzi most, mintha a körülötte zajló események egy film részletei volnának; és egy olyan tapasztalás részesei lennénk, ami nem is velünk történik meg. Annyira valószerűtlenek és hihetetlenek a mindennapjaink, ami egy pár héttel vagy hónappal korábban még elképzelni sem tudtunk. Olyan mértékben változott meg a korábban megszokott életritmusunk, hogy a legegyszerűbb dolgaink és a szabályok is rendkívüliek lettek. Távoli messzeségbe kerültek máskor jelentősnek sem tulajdonított programok; egy találkozó, társasági vagy családi esemény. Óriásit fordult az életünk, amiben egyelőre keressük az egyensúlyunkat és a kapaszkodóinkat. Bentről éljük a kinti világot.

A társalgásaink is mások lettek; hosszabbak a telefonon és a gép előtt eltöltött időnk. A máskor udvariaskodó „hogy vagy?” kérdés jelentőségteljessé vált, a ráadott válasszal együtt. Ugyanígy a jó egészséget és vigyázzatok magatokra kívánságok is valódi tartalommal teltek meg. Minden megfogalmazott mondathoz érzelmek kapcsolódnak; még egy egyszerű bevásárló listához is – az aggódás, a segítség, a felebarátiság. Fókuszáltabb a figyelmünk a hírekre, belekapaszkodunk minden pici jóba és a kedvezőtleneken próbálunk felül kerekedni, ha tudunk.

A kütyük, amik túlzott használatától óvtuk a gyerekeket, most első számú tananyag és tájékozódás forrásává vált. Felértékelődött az online tér, a külföldön a helyzettel küzdő családtagokkal tartott kapcsolat. Sűrűsödnek a hívások, de a témák beszűkültek. Minden mondat fontossá vált. Mint ahogyan az is, mit és hogyan közlünk. Sok a feszültség bennünk és körülöttünk is, és emiatt talán nem mindent sikerül mindig úgy átadnunk mindent, ahogy azt szeretnénk. Van, hogy bár ugyanazt a nyelvet beszéljük, mégsem értjük egymást. Mást gondolunk és érzünk adott szituációkról. És bár jó lenne ezt személyesen megbeszélni, nem csak képernyőn látni a másikat, esetleg megölelni és úgy mondani, nem lesz semmi baj. Tudjuk, nem lehet és ezt most el kell fogadnunk.

Nem könnyű most mosolyt csalni, bátorítani, hitről és erőről tenni bizonyságot. S ha nem is tudjuk magunkat és másokat biztatni, de azt megtehetjük, hogy éreztetjük, nincs a másik egyedül és számíthat ránk.

S most bármennyire törékenynek látszik is, de a reményt őrizzük mindannyian.