Hírek Térség

A szállítmányozásban is hozott változást a járványveszély

Különböző mértékben érinti a fuvarozócégeket a koronavírus hatása, a K-Á Trans Kft. ügyfeleinél egyelőre még zajlik a termelés, így szállítani is kell. Szirbik Imre szerint mindenesetre a hiteltörlesztések befagyasztása ennek az ágazatnak is nagy segítség.

– Keményen érint a mindennapokat nálunk is a koronavírus járvány. – mondta el portálunknak Szirbik Imre, azt azonban hozzátette: biztosan vannak náluk már most rosszabb helyzetben lévő fuvarozócégek. A velük kapcsolatban lévő 5-6 cégnél ugyanis egyelőre még nem állt le a termelés, ezért szállítani is kell nekik, igaz azt nem tudni, hogy meddig.

A K-Á Trans Kft.-nél 27 kamionnal dolgoznak, elsősorban Németországba szállítanak. Mint az ügyvezetőtől megtudtuk, a határok átjárása azért korábban egyszerűbb volt, de a fuvarszállítás lényegében most is kevés problémával zajlik, nagyobb várakozás egy körülbelül egyhetes időszakban volt, amikor a hazatérő román és bolgár állampolgárok nagy számban mentek át az országon.

 

 

Amit csak lehet mindenesetre náluk is távmunkában oldanak meg, ilyen például a fuvarszervezés, ami egy számítógépes rendszeren keresztül megy, ezt otthonról is lehet kezelni. Alapvető védőfelszerelések a sofőröknél már korábban is voltak, most külön fertőtlenítőszereket is kiosztottak számukra.

A sofőröknek eddig is nagyon kevés volt a kontaktja, így például a fertőzésnek is alapvetően sokkal kevésbé vannak kitéve, mint mondjuk egy kereskedelmi alkalmazott, tudtuk meg az ügyvezetőtől. Szirbik Imre azt is kiemelte portálunknak, hogy szerinte ennek az ágazatnak hatalmas segítség, hogy a kormány az év végéig felfüggesztette a hiteltörlesztéseket, hiszen a fuvarozó cégeket hatványozottan érinti a járványveszély miatti várható gazdasági visszaesés.