Hírek Térség Top

Már felkerült a hőszigetelés a királyhegyesi Egészségházra

És a nyílászárókat is kicserélték az 1926-ban emelt épületen, mely felújítására a Magyar Falu programba beadott pályázatával még tavaly a nyert harmincmillió forintot a helyi önkormányzat.

Még januári rendes ülésén döntött a testület az Egészségház felújításának és korszerűsítésének kivitelezőjéről. A képviselő-testület a Makó, Rákóczi utca 33. szám alatti székhelyű Mester-Bau Holding Kft. összesen bruttó 30 millió 150 ezer 4, (azaz nettó 23 millió 740 ezer 161) forintos ajánlatát fogadta el, így a cég nyerte meg a munkálatok elvégzésére kiírt közbeszerzési eljárást. A munkálatok idén január végén elindultak, ütemterv szerint haladnak és a tervek szerint május végére be is fejeződnek.

A királyhegyesi önkormányzat még 2019-ben adta be, sikeresnek bizonyult, s harmincmillió forintot elnyert pályázatát a Magyar Falu Programhoz. Ezzel az 1926-ben épült Egészségház felújításának és korszerűsítésének támogatását célozták meg.

A munkálatok kiterjednek az épület külső és belső nyílászáróinak cseréjére, a teljes homlokzatszigetelésére, nemes vakolattal való bevonására, a vizesblokk, a fűtés és villamos-hálózat felújítására, belső burkolatok cseréjére, akadálymentesítésre.

Az épület külső hőszigetelése, illetve a külső nyílászárók cseréje már megtörtént, de az akadálymentesítés még hátra van.

A belső munkálatok lehetővé vétele érdekében a védőnő és a háziorvos február 19-e óta a szomszédos régi orvosi lakásban fogadja a kisbabákat, szüleiket, illetve a betegeket. (Bejárat a játszótér felől!) A felújítás ideje alatt a háziorvosi rendelés folyamatos marad.

*****

Az Egészségházhoz az ezredfordulót követően kétszer is nyúltak, de ilyen komplex felújításon eddig még nem esett át az épület. 2003- ban a megrongálódott cseréptetejét cserélte le a mai új piros Bramac cseréptetőre az önkormányzat. Ekkor teljes belső festést kapott, a gázt is bekötötték, melynek köszönhetően egyenletessé hőmérséklet a rendelőintézetben. Az adminisztrációs munkát már akkor teljes egészében számítógépen végezték, s a háziorvosoknak hordozható EKG berendezést is vásároltak.

2008-ban pedig a helyi önkormányzat több mint 1, 2 millió forintot fordított az ajtók, beltéri burkolatok cseréjére, az akadálymentes megközelítés kialakítására és teljes belső festésre.