Hírek Makó

Idén is 25 ezer Hagymatikum belépőt kapnak a megyei véradók

2013 óta együttműködik a megyei Vöröskereszt és a makói fürdő, idén is minden véradó kap egy belépőt, amelyet jövő február végéig lehet felhasználni.

– Ön gondolt másokra, mi gondoltunk önre. – ez a felirat is látható azokon a véradói tiszteletjegyeken, amelyet a Hagymatikum fürdő ajánlott fel a Magyar Vöröskereszttel együttműködésben a megyei véradóknak.

Lajtosné Papp Noémitól megtudtuk, ez 2013 óta minden évben így van, ez már a nyolcadik alkalom, hogy felajánlották a jegyeket. A fürdő marketing csoportvezetője hozzátette: a Hagymatikum nagyon fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást, amikor van lehetőségük, mindig igyekeznek segíteni.

Sasvári Krisztina, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta, nyolc évvel ezelőtt azért választották a makói fürdőt fő partnernek, mert olyan ajándékot szerettek volna biztosítani a megyei véradóknak, amivel a feltöltődésüket tudják segíteni. Hasonló felajánlásra pedig gyakorlatilag az országban sehol máshol nincs példa.

A tiszteletjegyek 2020. március 1-től 2021. február 28-ig használhatóak fel hétköznapokon, illetve a pénteki éjszakai fürdőzésre is.