Makó Színes

Betekintettünk a Makói Mozi kulisszái mögé

Betekintést nyertünk a Hagymaház 8×4,5 méteres vásznával szembe lévő gépterembe, hogy megnézzük, hogyan is zajlik a filmvetítés a Makói Moziban, ahol többek között azt is megtudtuk, hogy milyen előkészületek előzik meg a vetítést, és azt is, hogy szokott-e a mozigépész munkáján kívül moziba járni.

Mint Dancsó Attila felidézte, 2014-ben felmerült az önkormányzat részéről is az igény a mozira, hogy a fiataloknak valamilyen plusz dolgot tudjanak adni, hiszen akkor már mintegy 6-7 éve bezárt a régi mozi. Felmérték a szükséges dolgokat, árajánlatot kértek, a célösszeget pedig az önkormányzat támogatta, hogy ideiglenes helyszínként tudjon működni a Hagymaházban, ameddig a Páger-mozi megújul.

2014 júniusában megnyitotta kapuit a mozi a Hagymaházban, amely – mint a műszakvezető fogalmazott – mobil helyszínként annyival másabb, hogy motoros vásznat kellett alkalmazni a fix helyett, hiszen egy állandó vászon zavarná a Hagymaházban tartott előadásokat. Ez 8 méter széles és 4,5 méter magas és matt felületű, amelynek előnye, hogy nem csillog és oldalról sem lehet rosszabbul látni, bár – mint elárulta – az ideális mozihelyszínnel szemben itt magasabban és nem teljesen középről tudnak vetíteni, hiszen a fényvezérlő helyiségbe került a gép, a másik teremben pedig egyszerre kezelik a fényeket és a hangokat. Érdekesség továbbá, hogy nem külön hangrendszerrel dolgoznak, hanem egy hangtechnikai rendszeren megy a színház és a mozi is.

A képért egy 15 ezer lumenes projektor felel, amely 2D és 3D minőséget is tud biztosítani, utóbbiról a beépített Dolby 3D technológia felel. A rendszer teljesen digitálisan működik, hiszen egy számítógépszerver tárolja a filmeket és bonyolítja le a vetítést. 3D esetében pedig a szükséges passzív szemüveget a mozi biztosítja a film erejéig, így nincs különbség árban a kétfajta vetítés között. A bemutatásra kerülő filmeket egyébként az első vetítés előtt ellenőrizni is kell, hiszen előfordulhat, hogy kép vagy hanghibával érkezik, amelyet ilyenkor jeleznek.

Mint Brútyó Ádám rámutatott, fontosak az előkészületek, amely az elektronikai berendezések felkapcsolásával kezdődnek, amelynek megvan a sorrendje. Fontos továbbá letesztelni a rendszert, kép- és hangpróbát tartani, amely mintegy öt percet vesz igénybe, a teljes rendszer felkapcsolása pedig 15 percet. A vetítéseknél össze kell állítani továbbá azt is, hogy az adott filmek előtt milyen előzetesek, reklámspotok kerülnek lejátszásra, de arra is választ kaptunk, hogy nem unalmas-e ennyiszer végignézni a műsorra tűzött filmeket.

– Néha unalmas, ha nincs egyéb feladat, de szerencsére azért találunk mindig feladatokat, amit párhuzamosan lehet végezni a mozi vetítése alatt, például a következő havi moziműsor gyártása, jegyrendszer karbantartása, egyéb feladatok ellátása, így nem mindig adódik alkalom, hogy egy filmet akár mindannyiszor meg kelljen nézni, ahányszor műsoron van – árulta el a mozigépész. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy az utóbbi négy évben egyetlen egyszer volt mozielőadáson, amely azért történt meg, mivel a forgalmazó azt az adott filmet lekorlátozta egy bizonyos mozihálózatra, így ezért Budapestre kellett utaznia, hogy megtekinthesse.

Dancsó Attila továbbá kiemelte: úgy indultak, hogy szerettek volna premierfilmeket elhozni, hiszen Magyarországon mindig csütörtökön van a premier hétkezdés, mindennapi moziként pedig minden nap vetítenek a Hagymaház programjához igazodva, így ha valamelyik nap nem is vetítenek, akkor átcsoportosítással oldják meg, ezért premiermozinak tekinthető a Makói Mozi. Ezek mellett pedig rétegfilmeket is igyekeznek beilleszteni, amely nehéz, hiszen a filmkínálat magában is a többtermes mozikhoz van kitalálva.

Hétfőn és kedden pedig az alábbi filmekkel készül a Makói Mozi: