Hírek Térség

Még mindig Csongrád megyében van a legkevesebb megbetegedés

37 ezernél is többen mentek orvoshoz az elmúlt héten hazánkban influenzaszerű tünetekkel. Jó hír viszont, hogy továbbra is megyénkben van a legkevesebb beteg – írja a Délmagyarország.

Tizenegy megyében emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Pest megyében van, ahol a százezer lakosra jutó betegek száma 674 volt, míg a legkevesebben Csongrád megyében keresték fel háziorvosukat, százezerből 141-en. Budapesten, valamint Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyében változatlan maradt a betegek száma, míg Bács-Kiskun, Békés, Heves, Nógrád és Tolna megyében csökkent a panaszosok száma – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának legfrissebb beszámolójából.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint az országban február 10. és 16. között 37 ezer 200 fő, az előző hetinél 6,7 százalékkal többen keresték fel háziorvosukat influenzaszerű tünetekkel. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket tizenhárom területen: a fővárosban, továbbá Baranya, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Vas és Veszprém megyében diagnosztizáltak.

A betegek 36,3 százaléka 0–14 éves gyermek, míg 34,7 százaléka 15–34 éves fiatal felnőtt volt. A 35–59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 21,9 százaléka, 7,1 százalékuk pedig 60 évnél idősebb volt. Az előző hetekhez hasonlóan most is a 3–5 évesek és a 6–14 évesek között volt a legmagasabb a megbetegedések száma.

Az elmúlt év során negyvenegy influenzavírust azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központban, ebből harminc alkalommal az influenza A vírust, míg tizenegy esetben a B vírust mutatták ki. Az influenza pozitivitási arány 46,5 százalék volt.

Megyénkben továbbra is két településen van érvényben kórházi-látogatási tilalom. Deszken a Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórházában, illetve a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ valamennyi osztályán nem fogadhatnak látogatókat az ágyban fekvő betegek.