Makó Színes

670-en farsangoltak a makói batyus bálon

Édes és sós süteményekkel teli csomagokat hoztak, gyümölcsökkel és vitaminokkal teli batyukat kaptak a város szépkorúi február 21-én. A hagyományos farsangi bálon 670-en vettek részt és 18 civil szervezet képviseltette magát az Erdei Ferenc Városi Sportcsarnokban.

Farsangi batyus bálra hívta idén is a makói önkormányzat a makói időseket. A hagyományos ünnepi alkalom iránt most is nagy volt az érdeklődés. – Az esten 18 civil szervezet van jelen és 670 fő jelezte a részvételi szándékát. A kialakult szokásoknak megfelelően a jelenlévőknek szép műsorral, jókívánságokkal teli túrós batyuval és a jó hangulatot megalapozó nedűvel is kedveskedünk – tájékoztatott Zsámboki Erika, a szervező Hagymaház igazgatója.

navigate_before
navigate_next

  

A szépkorúakat a település polgármestere zenével kísért gondolatokkal köszöntötte, amelyekben az idősek megbecsülésére hívta fel a figyelmet. – Mindig itt vannak körülöttünk, élethelyzeteinkben csak tanulhatunk tőlük. Forduljunk hozzájuk türelemmel és becsüljük meg a tanácsaikat. Ők már megtanulták, hogy a kis dolgok is boldoggá tehetik az embert. Örömmel fogadjunk el mindent, amit nekünk szántak, mert nem a tárgy a fontos, hanem a szeretet, amivel azt nekünk adják. Nekik mi vagyunk a fontosak – emelte ki Farkas Éva Erzsébet, aki ezúttal sem érkezett üres kézzel a vigasságra. A jelen lévő civil szervezeteknek egészségmegőrzéssel kapcsolatos ajándékokat osztott ki a tarisznyákban Makó Város Önkormányzata nevében.

navigate_before
navigate_next

A program mottóját „Ha jöttök, lesztek, ha hoztok, esztek!” a vendégek ezúttal is nagyon komolyan vették.  A háziasszonyok kitettek magukért és finom falatokkal teltek meg az asztalok, a szomszédok egymással recepteket is cseréltek és megkóstolták egymás süteményeit. Bárkit kérdeztünk meg, mindenki azt mondta, hogy nagyon szeretik ezt az eseményt és a legtöbben minden évben eljönnek. Úgy vélték, jó alkalom ez a beszélgetésre és a találkozásra, emellett mindig remek a hangulat is. Ennek bizonyítéka, hogy az asztaltársaságok nem csak egymással társalogtak, de meglátogattak másokat is, keresték az ismerősöket, sokan pedig táncra is perdültek. 

navigate_before
navigate_next

A talpalávalóról ezúttal is dr. Csikota József és zenekara gondoskodott, az ünnepi műsorban pedig a Forgatós Táncegyüttes közreműködött, akik kalocsai és székelyföldi koreográfiákat mutattak be. A lelkes közönség a tombolán a szerencséjét is próbára tehette az éjfélig tartó mulatságon.

navigate_before
navigate_next