A férfi saját lányát adta kölcsön szexre egy ötven éves férfinek, alkalmanként 5-15 ezer forintért. Ezért 5-22 évet, de akár életfogytiglan tartó börtönt is kaphat, s bár szabadulna a vizsgálat idejére, de mégis előzetesben marad.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a kiskunhalasi férfit emberkereskedelem bűntettével és kábítószer birtoklásának vétségével vádolja.
A vádirat szerint a férfi a 2003-ban született leánygyermekét 2016 novemberétől 2017 júniusáig heti rendszerességgel a szintén kiskunhalasi illetékességű ötvenéves férfi ismerősének szexuális cselekmények elvégzése érdekében rendelkezésére bocsátotta. Ezért alkalmanként a vádlott 5-15 ezer forintot kapott az ismerősétől.

A tizenhárom éves sértett időnként tiltakozott a történtek ellen és amikor ezt a vádlott ismerőseitől megtudta, akkor a lányát felpofozta. Az eljárás adatai szerint 2018 januárjában a vádlott kábítószert is fogyasztott. Az ügyben az első fokon eljárást folytató Kecskeméti Törvényszék a vádlott letartóztatásának időszakos felülvizsgálata alapján a kényszerintézkedést továbbra is fenntartotta. A vádlott a szabadlábra helyezése érdekében fellebbezést jelentett be.

Az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla osztotta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség elsőfokú határozat helybenhagyására tett indítványt figyelemmel arra, hogy a vádlottal szemben öttől huszonkét évig, sőt akár életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi a törvény, ezért a szökés és elrejtőzés veszélye fennáll. Ugyanakkor tartani lehet attól is, hogy a bizonyítási eljárást a vádlott megnehezítené, mert az is megállapítható volt, hogy a gyermekét telefonon keresztül arra akarta rábírni, hogy a terhelő vallomását vonja vissza.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest