Hírek Kék hírek Térség

Idős nőt rabolt ki két tinédzser fiú

A nyomozók elfogtak, majd őrizetbe vettek egy 15 és egy 16 éves fiatalt, akik elvették egy idős asszony táskáját Szegeden. Rablás miatt kell felelniük. Fotó: police.hu

A megalapozott gyanú szerint a 15 és 16 éves elkövetők még február 10-én késő délután, a belvárosban figyeltek fel az idős sértettre, akit követni kezdtek. Amikor az asszony a lakásához ért és a kulcsokat kereste, a fiatalok odaléptek hozzá és megragadták a táskáját. Dulakodni kezdtek, ennek során az idős sértett elesett és megsérült. Ekkor a fiatalok a táskával elszaladtak, amit távolabb érve átkutattak, az abban talált pénzt kivették, a többit eldobták. A földön fekvő asszony segítségkérését egy szomszédja hallotta meg, aki hívta a 112-es segélyhívó számot.

A szegedi rendőrök a bejelentéstől számított 72 órán belül azonosították, majd elfogták az elkövetőket, akik gyanúsítotti kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek. Ellenük rablás bűntettének és súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.

A nyomozók őrizetbe vették a fiatalokat, és az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására – írta a rendőrség hivatalos honlapja.