Hagymás vér kóstolással kezdődik, kolbásztöltő versennyel folytatódik és különféle programokkal zajlik szombaton az immár nyolcadik pitvarosi Disznótoros Nap. A résztvevők Lorettával és Csocsesszel mulathatnak.

Az idén sem aprózták el a szervezők a pitvarosi Disznótoros nap programsorozatát, hiszen holnap, azaz szombaton reggel az Erdei Ferenc Közösségi térnél kezdődő disznótoros napon mindenki örülhet a programoknak (a feldolgozott sertések kivételével).

Fél tíz előtt már érdemes a helyszínre mennie mindenkinek, aki szeretne egy adag hagymás vért kóstolni, mely igazi hungarikum lenne, hogy a környező népek egyike, másika nem vette volna már át ezt a hagyományt tőlünk, hogy ha óvatosan is ezzel színesítse a sztrapacska, a knédli vagy éppen a mics ízeit.

Egy adag hagymás vérre egyébként mindenki a rendezők vendége lesz. Délben aztán majd ezt lehet lenyomatni az addigra elkészült hurkával, kolbásszal és az elmaradhatatlan kocsonyával. S aki kora délután még meg tudja majd fogni a kanalat, azaz nem lakott jó, az két órától pörkölttel vagy az ilyenkor szokásos töltött káposztával telítheti el magát, s még a tányért is tisztára törölheti a kenyere hájával.

Persze elmaradhatatlan része a programnak a gasztronómiai élvezetek habzsolása mellett a verseny. A bátor csapatok az idén is egymással versengve tölthetnek kolbász, s a kolbászhúsba nem csak a fűszereket, de a titkos hozzávalókat is beletehetik, a szívük és lelkük mellett. Ki is derül, hogy melyik lett a legjobb kolbász, a kicsit csípős, a torkot alig megpörkölő vagy a rendesen csípős. S hogy az elkészült kolbászok ne heverjenek parlagon, kolbászevő versenyen mérhetik össze evőtudásukat a versenyzők, akik az addigra kisütött finomságokat gyűrhetik le. (Nekem máris csorog a nyálam.)

Persze a kulináris élvezetek mellett más szórakoztató programok is színesítik a pitvarosi disznótoros napot, hiszen délután 3-kor a Pitvarosi Dance Club, illetve Bartos Zsuzsanna szórakoztatja a közönséget.

Délután 4-től Loretta,

majd fél 6-tól Csocsesz áll a színpadra.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest