Mintha csak Mekk Elek szakértené meKK a csanádpalotai adóügyintézést

Egészen szürreális történet kezd kibontakozni újra a Debreczeni István és szakértői csapata vezette 21. századi hivatalban. Most éppen a január 1-étől bevezetett új adók bevallásának ügyintézését sikerült úgy MEKKszakérteni, hogy abból még komoly problémái is lehetnek a lakosságnak.

Koronavírus vagy influenza? A mentők elárulják, honnan tudhatjuk!

Ebben az időszakban sokan küzdenek náthával és sajnos van, aki influenzás tünetekre is panaszkodik. – írja az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán. A posztban összefoglalták azt is mi alapján kell gyanakodni a szintén most terjedő koronavírusra.

A Honvéd programról is tájékoztatást kapott Gémes László

Mint beszámoltunk róla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökével egyeztetett Farkas Éva Erzsébet, amely után vele, és Mágori András megyei önkormányzati képviselővel közösen a Területi Operatív Programban megvalósuló makói beruházásokról is tájékoztatást adtak.

Új kormányablak nyílt Szegeden a Kereskedő közben

Integrált kormányzati ügyfélszolgálatot adott át dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár, dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, és B. Nagy László országgyűlési képviselő Szegeden, a Kereskedő közben.

Számítógépes csalók pénzét mosták

Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség öt szerb és egy szerb-magyar állampolgárságú férfi ellen, akik 2015 – 2017 során együttesen több, mint 120 millió forint tisztára mosásában vettek részt. A vádirat szerint a vádlottak 2015 és 2017 között Szerbiából Magyarországra utaztak, és összesen hét különböző pénzintézet szegedi, illetve hódmezővásárhelyi fiókjaiban nyitottak saját nevükre bankszámlákat. A […]

Mulatósnak ígérkezik a szombati pitvarosi disznótoros nap

Hagymás vér kóstolással kezdődik, kolbásztöltő versennyel folytatódik és különféle programokkal zajlik szombaton az immár nyolcadik pitvarosi Disznótoros Nap. A résztvevők Lorettával és Csocsesszel mulathatnak. Az idén sem aprózták el a szervezők a pitvarosi Disznótoros nap programsorozatát, hiszen holnap, azaz szombaton reggel az Erdei Ferenc Közösségi térnél kezdődő disznótoros napon mindenki örülhet a programoknak (a feldolgozott […]

2019 legnagyobb fejlesztései: az apátfalvi focipálya

Szekeres Ferenc polgármester, Lázár János országgyűlési képviselő és Nógrádi Tibor, a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség igazgatója és Kiss-Rigó László megyéspüspök tavaly szeptember 28-án avatta fel a teljesen felújított apátfalvi focipályát és az öltözőt. Az avatót dupla meccsel ünnepelték. Villanyfényes edzéseket is tarthatnak, és akár meccseket is játszhatnak tavaly ősz óta az alapjaiban megújult apátfalvi élőfüves […]

Lázár János: számíthatnak rám a földeákiak

Minden utcát, minden járdát rendbe kell hozni és a belvízrendezéshez az alacsony fekvésű településeken hozzá kell nyúlni. Ebben a munkában természetesen számíthatnak rám a földeákiak. Én is számítok az együttműködésre és azt gondolom, hogy Földeák egy újabb jó öt év előtt áll, amire a képviselő-testület munkája megfelelő garancia lehet – írja közösségi oldalán az országgyűlési képviselő.

Körözött Toyota Nagylakon

A magyar rendőrök a spanyol hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le Nagylakon. Fotó: police.hu Egy román férfi jelentkezett kilépésre még csütörtökön 22 óra 30 perckor egy román honosságú autószállító tréler vezetőjeként a Nagylak Közúti Határátkelőhelyen. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a vontatmányon szállított spanyol forgalmi rendszámú Toyota Yaris típusú személyautót a spanyol hatóságok […]

Öt határsértő és egy román embercsempész Csanádpalotánál

Egy kisteherautó ellenőrzése során öt illegális migránst találtak a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el. Fotó: police.hu A magyar és a román rendőrök ma, néhány perccel 5 óra után közösen ellenőrizték a román honosságú járművet a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy a raktérben öt személy bújt meg. […]

Jó reggelt, Makó!

Gémes László szerint a makói városvezetés felkészült, és tudja, hogy mit akar, egy család alkotja ma a makói mentő egységet, a jegyző is távozik Kiszomborról, benzinkút és hotel épül Magyarcsanád közelében – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban!