A IV., V. és VI. korcsoportok részvételével folytatódott a Járási Grundbirkózó Bajnokság, amelynek az Erdei János Városi Sportcsarnok adott otthont.

A második versenynapon a megjelenteket Márton Imre, a sportcsarnok igazgatója köszöntötte, aki a szabályokat is ismertette, illetve tájékoztatást adott a versenyről, majd Gémes László, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke szólt a sportolókhoz.

– Nagy öröm számomra, hogy Makó városában lehetek, és nemcsak azért, mert nagyon szép ez a város, hanem azért is, mert látom, hogy a város és a térség is nagyon sokat figyel a közösségeire, és nagyon sokat tesz a fiataljaiért – emelte ki Gémes László. Mint felidézte, egykoron maga is küzdősportolt, amely időszak alatt nagyon sok mindent tanult, amelyek közül a legfontosabb az egymás iránti tisztelet és hogy megtanultak közösségben gondolkodni, és az ellenféllel szemben állva tudták, hogy ha győzni akarnak, akkor nekik még többet kell dolgozni mint másoknak. A megjelent sportolóktól a közgyűlés elnöke azt kérte, hogy minél többet sportoljanak és hívják a fiatalabb társaikat is, tiszteljék szüleiket és edzőjüket, illetve csapattársaikat.

Ezt követően Komáromi Tibor, háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes birkózó, a Magyar Birkózó Szövetség szakmai elnöke osztotta meg gondolatait, továbbá örömét fejezte ki Lőrincz Viktor és Lőrincz Tamás sikere kapcsán, illetve hogy harmadjára lehet itt Makón, továbbá sérülésmentes birkózást kívánt a résztvevőknek.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest