Miközben Mucsi Tamás kiáll Niedermüller Péter mellett, Tóth Péter szerint DK kommunikációja nem más, mint egy szekta megnyilvánulása. Újabb témában esett egymásnak a szivárványkoalíció.

– Vannak normális DK-ás politikusok, akikkel tudunk értelmes párbeszédet kialakítani. Sajnos, Niedermüller Péter nem ezek közé az emberek közé tartozik. – írta közösségi oldalán Tóth Péter, lényegében burkoltan lehülyézve a Demokratikus Koalíció alelnökét.

A Jobbik megyei elnöke azután fakadt ki az oldalán, hogy Niedermüller Péter az ATV műsorában nevezte „rémisztő képződményeknek” a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat. Azóta több ellenzéki politikus, a csatorna műsorvezetője, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa is elhatárolódott a kijelentéstől.

Miközben a Demokratikus Koalíció, helyi politikusát, Mucsi tamást is beleértve védi Niedermüller Pétert és a kormányt hibáztatja, a Momentum szerint a Gyurcsány-párti politikusnak bocsánatot kellene kérnie. A Jobbik és a Fidesz távozásra szólította fel Niedermüllert.

Ebbe a parázs vitába kapcsolódott be Tóth Péter is, a közösségi oldalán többek között arról is beszélve, hogy reméli „észhez tér” a Demokratikus Koalíció, amelynek kommunikációja szerinte nem más, mint egy antitézisekből fakadó szekta megnyilvánulása.

Más kérdés, hogy az önkormányzati választások előtt a Jobbik megyei elnöke is simán aláfeküdt Botka László, DK-t is tartalmazó összellenzéki együttműködésének, így voltaképpen azt is mondhatnánk: ő az, aki kezd “észhez térni”. De nyugtával dícsérjük a napot…

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest