Hírek Makó

Aba-Novák Vilmos különleges alkotásaiból nyílt kiállítás a magyar kultúra napján

Az Álarc nélkül címet viselő kiállítás megnyitóján a Picasso által „őrült zseninek” tartott Aba-Novák Vilmos műveit ismerhette meg az érdeklődő közönség. A magyar kultúra napján nyílt tárlatot a művész unokája, Kováts Kristóf nyitotta meg.

Mint Szabó Antal portálunknak elárulta, a kiállításon 34 darab festmény és 8 darab grafika látható, ezeknek az összeválogatása – mint fogalmazott – mondhatná „találomra” zajlott, hiszen minden mű magángyűjtőtől való, így nem igazán válogathatott, hogy valamilyen rendszert vigyen bele, emellett viszont sikerült úgy alakítania, hogy szinte az életmű minden szegmenséből sikerült egy-egy képet belecsempészni.

A kiállítás kurátora kiemelte, a művész életében két fontos korszakot említhetünk meg, hiszen a ’20-as években olajfestékkel dolgozott, a későbbiek során pedig rájött, hogy az olaj nagyon fénylik, nem szárad olyan könnyen, mint szeretné, így a ’30-as években temperára váltott, amelynek óriási jelentősége van, hiszen nagyon gyorsan szárad, ezt követően pedig nem vászonra, hanem rétegelt lemezre festett, és szinte naponta hozta a jobbnál jobb témákat.

– Aba-Nováknál nagyon nehéz kedvenc képet találni, mert minden egyes területen úgy megmutatkozott és úgy megmutatta magát, hogy szinte azt lehet mondani, hogy minden képet lehet szeretni, de nyilván van kevésbé és nagyon szeretni való is – árulta el kérdésünkre Szabó Antal, aki személyes kedvencének a cirkuszos témát jelölte meg.

A megnyitón Szikszai Zsuzsanna köszöntőjében rámutatott: bár ma van a magyar kultúra napja, nem ezen a napon kezdődött a megemlékezés sorozata, hiszen tegnap a könyvtárban volt a nyitóesemény, amelyen Návay Lajos politikai jegyzeteiből készült kiadványt mutatták be, amely véleménye szerint méltó kezdés volt a magyar kultúra napjának megünneplésére.

A múzeumigazgató továbbá kiemelte, szinte már hagyomány, hogy a magyar kultúra napja alkalmából új tárlatot nyitnak a múzeumban, hiszen az új évadjukat is ezzel köszöntik, akárcsak a magyarságunkat és örökségünket. A záróeseményre pedig holnap kerül sor, amikor is felavatják Kovács Lajosné Joó Margit emléktábláját. Szikszai Zsuzsanna ezt követően köszönetét fejezte ki Szabó Antal kurátornak és Kováts Kristófnak, Aba-Novák Vilmos unokájának, illetve idézte: „kultúrát ajándékozni annyit jelent, hogy szomjúságot ajándékozni”.

navigate_before
navigate_next

Galéria

– Szomjúságot, érdeklődést, kíváncsiságot felkelteni, ez a mi dolgunk, akik a kultúra őrei vagyunk, az értékeink őrzői, a közgyűjteményekben, a közművelődési intézményekben, és hát ehhez kell egy jó partner, egy olyan értő közönség, aki ezt a szomjúságát, belépve hozzánk a múzeumba, el tudja oszlatni, elmúlik a szomjúsága, merthogy kap valamit – hangsúlyozta.

Kováts Kristóf nagyapjának címzett, el nem küldött levelét olvasta fel a megjelenteknek. Mint elárulta, minden alkalommal, amikor láthatja a műveit, elérzékenyül, gyönyörködik benne és haragszik a sorsa, hogy neki csak 47 évet engedélyezett.

– Drága Atya, tudom, hogy mit felelnél arra a kérdésre, hogy „honnan volt erre ennyi energiád?” Elmondanád, hogy nagy ambícióid voltak a festővé érésben, és nagyon elégedetlen voltál a főiskolai képzéseddel, és hogy éppen ezért írtad ezt magadról: „festőként autodidakta vagyok”. Elmondhatom, a legjobb mestert választottad – emelte ki, majd a levél végén sok-sok jó kiállítást és könyvet, illetve a közönség szeretetét kívánta nagyapjának. Mint rámutatott: most épp Makón készül Aba-Novák Vilmos győzni, ahol lehetőleg értő szemek látják majd, és mint ő is hirdette: „az élet véges, a művészet örök”.

A kiállítást hatalmas érdeklődés övezte, amelyen részt vett Lázár János országgyűlési képviselő is, aki a megnyitó fővédnöke volt. A tárlat március 31-ig megtekinthető a József Attila Múzeumban.