Közterületek vagy a szomszéd erkélye is kigyulladhat, ha nem rendeltetésszerűen használjuk a petárdát.

Sokan tűzijátékkal búcsúztatják az óévet, érdemes azonban tudni, hogy a különböző pirotechnikai eszközökre más-más szabályok vonatkoznak. Molnár Krisztina megyei katasztrófavédelmi szóvivő a Rádió 7-nek elmondta, hogy bizonyos fajtákat csak pár nappal az újév előtt lehet megvenni és csakis a 18 év felettieknek. Hozzátette, a megvásárolt, úgynevezett kis tűzijátékokat használni csak Szilveszter napján este 6 órától január 1-jén reggel 6 óráig lehet. Közlése szerint csakis ellenőrzött terméket érdemes vásárolni, és a használatra vonatkozó szabályokat be kell tartani, ellenkező esetben szankciókat érvényesít, a többi között bírságot szab ki a katasztrófavédelem.

Molnár Krisztina erről részletesen így beszélt: „Sok esetben a szabálytalan használat miatt gyulladnak fel bokrok, fák közterületen, illetve sokan a tűzijátékot használat közben dobálják le az erkélyről, és az alsóbb szinteken sok esetben tüzet okoznak ezek a tűzijátékok az erkélyeken, teraszokon. Kérjünk tanácsot a használatra vonatkozóan és ezeket tartsuk is be. Arra bátorítunk mindenkit, hogy használja ezeket az eszközöket, de csakis szabályosan, ennek pedig egyetlenegy célja van, hogy mindenki sérülés nélkül, biztonságban vészelje át az év utolsó napjait.”

 

Forrás: Rádió7 | Borítókép: illusztráció

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest