A kutatást és oktatást egyaránt szolgáló, fejlett központi szolgáltató laboratórium hálózatot alakítottak ki uniós támogatással, csaknem egymilliárd forintból Szegeden és Debrecenben – tájékoztatta a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) az MTI-t.

A közlemény szerint a nagy áteresztőképességű vizsgálómódszerek – köztük a tömegspektrometria, a rendszermikroszkópia, a szekvenálás – közelmúltbeli jelentős fejlődése lehetővé tette a biológiai rendszerek rendszerezettebb, pontosabban és gyorsabb tanulmányozását. Mindez új lehetőséget nyit az emberi betegségek tanulmányozásában és lefolyásuk megértésében.

A 979,7 millió forint uniós és hazai támogatással megvalósult projekt során az SZBK-ban, a Debreceni Egyetemen (DE) és a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) olyan fejlett központi szolgáltató laboratórium hálózatot hoztak létre, amely három fő funkciót ötvöz: kutatási szolgáltatást nyújt,

A konzorciumot vezető SZBK-ban nagy értékű műszerek beszerzésével biológiai adatok gyűjtésével és elemzésével foglalkozó egysejt-omikai laboratóriumot alakítottak ki. Az SZTE-n funkcionális sejtbiológiai és immunológiai laboratóriumot, Debrecenben pedig a szervezetben termelődő RNS-ek kísérleti módszerekkel történő meghatározását és bioinformatikai elemzését végző funkcionális transzkriptomikai laboratóriumot hoztak létre.

Az újonnan kialakított laboratóriumok a fő egységei lettek a betegségek okait, diagnosztikáját, gyógyítását és megelőzésének lehetőségeit kutató Magyar Molekuláris Medicinai Kiválósági Központnak (Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine, HCEMM).

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest