Ünnepek előtti hajrában vagyunk!?

Alig egy pár nap választ el bennünket az egyik legkedvesebb ünnepünktől. Gondolom, nem vagyok egyedül az érzéssel, hogy milyen gyorsan eljött újra karácsony. És talán azzal sem, hogy sajnos alig volt időm ráhangolódni; az idén kicsit szorosan alakultak a munkanapok és a természet változása sem a télre hangolt. A naptár viszont kíméletlenül figyelmeztet a még elvégzendő/beszerzendő feladatok listájára. Ezek közül van, amit már látok, hogy el kell engednem, sajnos úgy tűnik, a mézeskalácssütés lesz az egyik, pedig az egyik kedvencem, nem csak a formázása, díszítése, de az illata is, nem beszélve, hogy hetek múltán is az ünnep hangulatát idézi. Azért mondtam le róla, mert nem tudom megadni a módját most rendesen és nem érdemli meg, hogy idegesség tárgyává tegyem.

Amiből viszont nem engedek, az a fenyőfa lesz, bár volt, aki kérdezte, minek, ha egyedül vagyok és a szüleimnél úgyis lesz. Ez megint egy számomra értelmezhetetlen logikájú felvetés, de van, akiben ez mégis felmerült. Mindig állítok fát, sőt élőt és töveset. Más kérdés, hogy alig sikerült még eddig megmentenem a későbbi szabad életre belőlük, de ezúttal is megpróbálom. Csakúgy, mint a személyre szóló, kicsi, de egyénre szabott ajándék átadását is. Ha tényleg komolyan gondoljuk, hogy olyasmit adunk, aminek a másik igazán örül, akkor ez nem egyszerű feladat és nem is az utolsó napokra hagyott ötletek eredménye kell, legyen. Módszeres megfigyelés, apró elejtett megjegyzések észben tartása, a másikon agyalás, szinte egész esztendős teendőnk lehet. Azután, amit nem karácsonyinak ítélünk, év közben úgyis beszerezzük, de szinte bármi lehet ünnepi, ha tényleg szeretettel adjuk. Mert szerintem az érződik, az átüt az adott tárgyon. Többektől hallottam, hogy „letudják” majd, meg valamit úgyis találnak, talán ez az oka az utolsó pillanatos hangyaboly-szerű tömegjeleneteknek a bevásárlóközpontokban.

Statisztikák szerint egyre többet költünk ajándékokra. Mintha a lényeg a meglepetés anyagi és nem eszmei értékében lenne. Mintha pénzben akarnánk kifejezni azt, amit esetleg az év többi napjain tettekben, törődésben, jó szóban, közös programokban nem tudnánk.

A nagycsaládunkon belül elindítottunk egy mini kampányt és ehhez már többen csatlakoztunk; a gyerekek kaptak meglepit, de a felnőttek csak nagyon jelképeset vagy nem adtak semmit egymásnak.

„Csak” együtt töltött időt, beszélgetést, másikra figyelést, nevetést a finomságokkal megrakott, szépen megterített asztal mellett.

Kívánom, hogy mindenkinek legyen idén olyan karácsonya, amire évek múltán is szép emlékként, nosztalgiával és talán kicsit sóvárogva is gondol majd.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest