Az idén is teltházas a makói Grand Hotel Glorius karácsonykor és szilveszterkor is. Egyre többen töltik a decemberi jeles napokat szállodai pihenéssel, ami sokszor az ajándékot is jelenti.

Egyre tudatosabbak a vendégek az ünnepi helyszínek kiválasztásában, ez derült ki Jakab-Bereczky Edit Tünde tájékoztatásából. – Vannak, akik már nyáron elkezdik lefoglalni a helyeket karácsonyra, de a legtöbben az őszi hónapokban határozzák el magukat. A most keresgélők azonban már csak ajándékozni tudnak a szállodánkba pihenést egy későbbi időszakra – utalt ötféle ünnepi utalványukra a makói Grand Hotel Glorius értékesítési vezetője.

Mint megtudtuk, fontos szempont a döntésben a szép hely és a színvonalas szolgáltatások mellett a kínált programok minősége is, ezekben a Glorius is próbálja a legjobbat nyújtani. Háromnapos csomagajánlataikban a félpanziós ellátás mellett a szent napok mindegyikére kínálnak tartalmas elfoglaltságot. – 24-én zongoraesttel kedveskedünk, karácsony első napján Janicsek Roland, másnap pedig Pocsai Zoltán koncertezik a közönségnek. Emellett természetesen a Hagymatikumba is ellátogathatnak a vendégek, illetve aki inkább aktívabban töltené a pihenését, lehetősége lesz egy nyomozós játékba is bekapcsolódni, amelynek során a város nevezetességeit is felfedezheti. További érdekesség, hogy a szállodában is kínálunk szabadulószobás és wellness kikapcsolódási lehetőséget, a gyerekeket pedig csocsó, ping-pong és x-box játékok várják – tájékoztatott a sales manager.

Az otthonuktól távol karácsonyozók számára a feladatok nélküli szabadság, az egymásra szánt minőségi idő és a nyugodt napok a legfontosabbak, ezeket a Glorius is igyekszik biztosítani, csakúgy, mint a meghitt hangulatú, díszes környezetet is. Párok és családok is egyaránt választják a makói négycsillagos szállodát ebben az időszakban, sőt előfordul, hogy egymástól távol élő rokonok is ezen a helyszínen találkoznak az ünnepek idejére.

Az óév búcsúztatására két helyszínen kerül sor majd a Gloriusban; a szállóvendégek a hotelben, míg a makóiak és a kistérségben élők a Vigadóban szilveszterezhetnek. Utóbbira még korlátozott számban várnak jelentkezőket.

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest