Kiemelt hírek Makó Térség

Lázár János: jobbnak kell lennünk, mint eddig voltunk

A makói Hagymaházban tartott közös filmvetítésen és szeretetvendégségen köszönte meg a térség polgármestereinek, képviselőinek és támogatóinak a térség országgyűlési képviselője az elmúlt éves munkát és kitartást. Lázár János szerint a mögöttük álló négy választás és két év tanulsága, hogy sokkal jobbnak kell lenni, mint eddig.

A térség országgyűlési képviselője elsőként áldott karácsonyt kívánt a saját maga és családja nevében a meghívottaknak, valamint megköszönte az elmúlt, számukra nehéz két esztendőben nyújtott segítséget és támogatást.

Mint elmondta, két esztendővel ezelőtt egy új világ kezdődött, négy választási küzdelmet kellett megvívni, amiből kettőt megnyertek, kettőt pedig elveszítettek. Lázár János szerint október 13-án lezárult egy korszak, elkezdődött egy új időszámítás, Magyarország két nehéz esztendő után és két és fél nagyon izgalmas év előtt áll.

– A mögöttünk hagyott két év tanulságai alapján, a 2019-es esztendőt zárva nem kell nagy tehetség ahhoz, hogy megjósoljuk mi vár ránk a következő két és fél évben. Nagyon sok küzdelem, vita, konfliktus, politikai harc, időnként a tűrhetőség, a tolerálhatóság, a minőség határain túl is.  – hangsúlyozta.

 

navigate_before
navigate_next

 

A nemzeti oldalnak azonban szerinte a választókerületben is és az országban is képesnek kell lenni arra, hogy megvédjük azt, amit elért, és levonja a tanulságot abból, amit a választók október 13-án üzentek. Ez a tanulság pedig nem más, mint hogy sokkal jobbnak kell lenniük, mint amilyenek eddig voltak.

– Ha mindenkinek be tudjuk bizonyítani, elsősorban saját magunk és a ránk szavazó emberek milliói számára, hogy méltók vagyunk továbbra is a bizalomra, képesek vagyunk jobbak lenni, akkor győzelemre fogjuk vinni a nemzeti oldalt 2022-ben is. – összegzett a térség országgyűlési képviselője.

Ha viszont nem lesznek jobbak, akkor előttük áll a vereség lehetősége is, hiszen október 13-án egy új politikai időszámítás kezdődött Magyarországon, egy izgalmas politikai verseny, aminek a végén az elmúlt 30 esztendő legvadabb, legdurvább, legkeményebb választási kampánya áll majd 2021-2022-ben.