Az olasz kormánypártok közé tartozó Öt Csillag Mozgalom (M5S) támogatja, hogy megvonják Matteo Salvini volt belügyminiszter, a Liga vezetőjének mentelmi jogát az elleni indított ügyészi eljárásban egy migránsokat szállító hajó kikötési tilalma miatt – jelentette be Luigi Di Maio, az M5S vezetője szerda este.

Kívánom Matteo Salvininek, hogy be tudja bizonyítani ártatlanságát, ahogyan ezt bárki másnak kívánnám – mondta.

Matteo Salvini kedd este közölte, hogy az ügyészség kérelmezte parlamenti mentelmi jogának megvonását, mert júliusban, még belügyminiszterként nem engedélyezte 131 illegális bevándorló partra szállását. A most már ellenzékben lévő, jobboldali Liga párt vezetője elmondta, hogy az ügyészség “túszejtéssel” vádolja, és akár 15 év börtön fenyegeti.

Szégyennek nevezte, ha bíróság elé állítanák azért, mert az országa érdekeit védi.

Az eljárás az olasz parti őrség egyik hajóját érinti. A Gregoretti július 26-ra virradó éjszaka 131 migránst vett a fedélzetére két másik olasz halászhajóról, amelyek előzőleg szintén segítséget nyújtottak a migránscsoport tagjainak. A Gregoretti napokig a nyílt tengeren várakozott, majd a szicíliai Augusta katonai kikötőjében köthetett ki, de a migránsok nem szállhattak partra, kivéve 15 kiskorút.

A többiek július 31-én hagyhatták el a hajót, miután öt EU-tagállam és az olasz egyház vállalta, hogy átveszi őket. Matteo Salvinivel szemben a szicíliai Siracusa ügyészsége kezdeményezett eljárást a hajón lévők személyi szabadságának korlátozása, a nemzetközi konvenciók megsértése, hivatali hatalommal való visszaélés, valamint a biztonságos kikötő indokolatlan megtagadása címén.

Ezt a felsőbb szintű cataniai ügyészség elvetette, az utóbbi felett álló miniszteri bíróság viszont felülbírálta a döntést, és kezdeményezte Matteo Salvini parlamenti mentelmi jogának megvonását. A miniszteri bíróság a kormány jelenlegi vagy volt tagjainak ügyeiben illetékes jogi szervként jár el. A jogi testület a szenátus elnökéhez fordult, aki a felsőház mentelmi bizottságának csütörtökön továbbítja a kérést.

A Liga politikusai szerint Luigi Di Maio “kicsinyes bosszút” áll Matteo Salvinin. Az Il Giornale című jobboldali napilap a felmérésekre emlékeztetett, amelyek azt mutatják, hogyMatteo Salvini minél inkább támadás alatt áll, annál inkább nő a támogatottsága.

 

Forrás: MTI/Origo

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest