Hírek Makó

Közel hetven családnak segített a Vöröskereszt

Hagyományos karácsonyi adománygyűjtésük eredményeképp közel 600 kilogramm élelmiszert gyűjtött helyi Vöröskereszt, amit csomagokba rendezve adtak át a rászorulóknak szerdán.

– A kétnapos gyűjtésünk alkalmával közel 600 kilogramm élelmiszer gyűlt össze, amit makói és Makó környéki családoknak tudunk odaadni. Illetve nemrégiben történt Csanádpalotán egy tűzeset, elsőként jelentkeztünk, hogy szeretnénk a családot is ilyen módon támogatni, és nekik is tudtunk összeállítani egy nagyobb értékű csomagot, továbbá egy makói vállalkozó felajánlásából pluszba egy húszezer forint értékű élelmiszercsomagot tudtunk a mi gyűjtésünkhöz hozzárakni, és egy nagyméretű plüssmackót is, amit a család kislánya fog megkapni – emelte ki Borbás Ágnes.

A csomagokat szerdán a Korona épületében adták át, közel 70 családnak tudtak így segíteni. Mint a Magyar Vöröskereszt makói területi munkatársa kiemelte, ezek nem egységcsomagok, hanem a makói családok által felajánlott termékekből összeállított csomagokat tudnak átadni, amelyeket próbáltak úgy rendezni, hogy ahol tudják, hogy gyermek is van a családban, ott egy kis édességet is belecsempésztek, de főként mindennapi élelmiszereket rejtenek a csomagok. Emellett pedig mintegy 300 kilogramm liszt is gazdára talált, amit a Magyarok Kenyere programnak köszönhetően kapott a makói Vöröskereszt.