Blog

Csak ennyi?

Amikor nem elég, ha szívből adunk valamit.

Az elmúlt hétvégén Mikulás lázban égtek a gyerekek; otthon, az iskolában, a városi rendezvényeken, szűkebb-tágabb baráti és rokoni körben is látogatott a nagyszakállú. A sok piros ruhás jól össze is zavarta néhol a kicsiket, tőlem is megkérdezte egy picúr a nap végére, hogy akkor most melyik is volt az igazi. Természetesen a mind volt a válasz, lezárva a további kölcsönös fejtörést. De nem csoda a felvetés, hisz életkorban, súlyra, magasságban és öltözetben egyaránt különböztek a várt látogatók, aki volt Szent Miklós utódja, a Mikulás és a Télapó is. (Én mondjuk, szerencsésnek érzem magam, mert egy napon belül három helyszínen is ugyanazzal a jótevővel találkoztam, meg bennem már egy ideje össze is állt a sztori lényege.)

Több más mellett, sajnos ez nem minden gyerekekről mondható el. Kiskoromban és azóta is, nálunk mindig jelképes volt a nagy látogatás; egy kis csoki, vagy más édesség és olykor virgács került a cipőbe vagy a folyosó ablakába helyezett csomagba. Nagyon örültünk neki és eszünkbe sem jutott, hogy mást várjunk. Szerencsésnek éreztük magunkat, hogy rólunk sem feledkezett meg sok dolgában a Mikulás. Nem beszélve arról, hogy meg is kellett dolgozni a jöveteléért, a kiscsizmának tisztának kellett lennie. Ha ez megvolt, még akkor sem voltam teljesen nyugodt, éjszaka felébredve azon gondolkodtam, vajon honnan tudja majd, hogy a mi kéményünkön át, hogy vezet le a padlásról a kitett lábbeliig az út. Kellett egy kis idő, amíg felismertem, hogy a várt csomagot a szeretet és a másikra gondolás állítja össze és csempészi be a szülők, nagyszülők keze által a megadott helyre.

A mai napig jó érzés ezt átélni, pedig igencsak nem vagyok már gyerek. És szomorúnak éreztem magam, amikor a minap az ajándékozó apró meglepetését csalódottan vették át néhányan, kevesellve, amit kaptak és ennek hangot is adtak. Pedig volt kép, csoki és gyümölcs is. Nyilván nem a gyerek hibája, hogy többet és mást várt, vagy nincs tisztában a dolgok értékével és az ünnep jelentőségével.  Ugyanígy tanulságos, mikor a Mikulásnak írt kérésekről olvashatunk; az értékes, sőt teljesíthetetlen kívánságok mellett éles kontraszt, ha valaki családi békére, fűtött szobára vagy saját cipőre vágyik.

A nevelés, a példaadás, a jó gyakorlatok viszont sokat segíthetnek, hogy helyre kerüljön ez a kedves nap. A munkahelyemen a gyerekeket önkéntes alapon arra kérték, a kapott csomagjaikból egy darab édességet ajánljanak fel szegényebb sorsú társaiknak és azoknak, akik ilyenkor nem kapnak semmit.

Megható volt látni, milyen nagy csomag gyűlt össze.

Van remény.