Hírek Kék hírek Térség

Tizenegy kisteherautót törtek fel – négymilliós kárt okozva

Építőipari cégek járműveire specializálódott a két szerb férfi, aki értékes szerszámgépeket, szerszámokat, készpénzt, illetve okiratokat zsákmányolt, mielőtt lebukott. Fotó: police.hu

A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bírónak, hogy rendelje el annak a két szerb férfinak a letartóztatását, akik november 14. és december 5. között tucatnyi kisteherautókat tört fel Szegeden.

A gyanú szerint a gyanúsítottak jellemzően építőipari cégek tulajdonában álló és szegedi lakótelepi társasházak előtt leparkolt kisteherautókat törtek fel. Három hét alatt összesen tizenkét jármű zárszerkezetét rongálták meg, egy esetben sikertelenül. Nyolc járműből értékes szerszámgépeket, szerszámokat, készpénzt, illetve okiratokat eltulajdonítottak. A fennmaradó négy jármű rakteréből nem vittek el semmit, mivel azok üresek voltak, illetve nem szerszámok, csupán létrák voltak bennük. A gyanúsítottak által okozott kár mintegy négy millió forint.

Az ügyészség az utolsó cselekményük elkövetése közben tetten ért gyanúsítottak letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését indítványozta, szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottak letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte. A végzések nem véglegesek, a szabadlábon történő védekezés érdekében a gyanúsítottak és a védők fellebbezést jelentettek be.