Generációk gondnokai: Szekeres Krisztián szerint a versenyszellem motiválja a diákokat

Újonnan induló interjúsorozatunkban elsőként a HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának közgazdász tanárával, pályázati koordinátorával beszélgettünk többek között arról, hogyan is jött az életébe a pedagógusi pálya, illetve hogy miért is lehetnek fontosak a versenyek és szakmai kirándulások a tanulók számára.

Rács mögött marad az olaszliszkai lincselés egyik elkövetője
A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság azon döntését, melyben Sz. A. elítéltet feltételes szabadságra bocsátotta. A másodfokú bíróság az elítélt vonatkozásában mellőzte a feltételes szabadságra bocsátást a 15 év tartamú fegyházbüntetésből. A büntetés-végrehajtási bíró . november 26. napján – az emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre ítélt – Sz. A. elítéltet nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta annak megállapítása mellett, hogy a feltételes szabadság alatt…
Botlik Anita: hálásak a lakosok, ha meg tudjuk oldani a hétköznapi problémájukat

Botlik Anita új képviselőként került be a testületbe, az 5. választókerület lakói máris rendszeresen fordulnak hozzá kérésekkel. A decembert is főként munkával tölti, de sem a sport, sem a nagymamától örökölt recept alapján készült bejgli maradhat el.

Két körözött Audi is fennakadt Csanádpalotánál
A magyar rendőrök egy a francia és egy a német hatóságok által körözött gépkocsikat foglaltak le a Csanádpalota-Nagylak II.  határátkelőhelyen. Egy román állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre még tegnap 10 óra körül egy spanyol honosságú Audi A4 típusú személyautó vezetőjeként a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Másnap reggel szintén egy román férfi, egy német honosságú Audi A4 típusú személyautóval akarta elhagyni az országot Csanádpalotánál. Az ellenőrzés során megállapították, hogy mindkét jármű szerepel a körözési…
Az internetszolgáltató átvállalná a kiszombori hidroglóbusz költségeit
Egyéni képviselői indítványában akarja felülvizsgáltatni a régi kiszombori hidroglóbusz tetején lévő informatikai antennákkal kapcsolatos jövő január 1-től esedékes felmondást Bajnóczi Sándor képviselő, mondván Baranyi Sándor cége ezen keresztül biztosítja a község internetellátásnak közel 10 százalékát, köztük több közintézményét is. Baranyi Sándor azt mondta, hogy átvállalná az önkormányzattól a glóbusz karbantartását, illetve annak majdani lebontásának költségét. A Hárman a változásért képviselői csapat tagja, a keddi testületi ülés elé kerülő egyéni képviselői…
Apátfalván, Földeákon és Királyhegyesen is megnyújtották a Remény gyertyáját
Sokféle programmal gyújtották meg a Remény adventi gyertyát a három községben. Földeákra a cowboyok, de a Mikulás is eljött. A címlapképen az apátfalvi adventi gyertyagyújtás Az apátfalvi faluházba a második adventi gyertyagyújtás előtt is rendeztek programot, ahogy tették azt az első előtt is. Az elsőn az Apátfalvi Ifjúsági Klub rendezett adventi készülődéses kézműves foglalkozást a gyerekeknek, s a helybéli asszonyok sütöttek kétféle palacsintát is. A templomban a helyi iskola nyolcadikosai…
Testületi ülést tartanak kedden Kiszomboron
Kedden délelőtt 10 órakor a községháza tanácskozó termében kezdődik a helyi képviselő-testület decemberi ülése, melyen döntenek a Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény intézményvezetői pályázatának kiírásáról is. Az ülésen Szegvári Ernőné polgármester számol be az előző ülés óta történt legfontosabb eseményekről, a képviselők – többek közt – várhatóan módosítják a község idei költségvetési rendeletét, foglalkoznak a szolgáltatóház elektromos hálózata felújítási terveivel, megalkotják a község átmeneti gazdálkodásáról szóló rendeletüket, tájékoztató hangzik el…
Tizenegy kisteherautót törtek fel – négymilliós kárt okozva
Építőipari cégek járműveire specializálódott a két szerb férfi, aki értékes szerszámgépeket, szerszámokat, készpénzt, illetve okiratokat zsákmányolt, mielőtt lebukott. Fotó: police.hu A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bírónak, hogy rendelje el annak a két szerb férfinak a letartóztatását, akik november 14. és december 5. között tucatnyi kisteherautókat tört fel Szegeden. A gyanú szerint a gyanúsítottak jellemzően építőipari cégek tulajdonában álló és szegedi lakótelepi társasházak előtt leparkolt kisteherautókat törtek fel.…